Az NDK-s menekültek szabad utat kapnak
2004. szeptember 4. 06:02
Az év nyarán sűrűsödtek a tüntetések az NDK-ban, amelyeken a politikai jogok kiterjesztését, így az utazási szabadságot is követelték. Az NSZK-ba kiutazni szándékozók ezrei kértek menedékjogot a kelet-berlini állandó NSZK-képviselet, valamint a prágai és budapesti nagykövetség épületében. Budapesten több táborban helyezték el az NDK-ba visszatérni nem akaró keletnémet állampolgárok több tízezres tömegét. Németh Miklós miniszterelnök és Horn Gyula külügyminiszter NSZK-beli tárgyalásait követően a magyar kormány döntött: az 1969. évi magyar-NDK utasforgalmi megállapodás és bizalmas jegyzőkönyv alkalmazását egyoldalúan felfüggeszti, és lehetővé teszi, hogy az NDK-állampolgárok minden olyan államba távozhassanak, amely hajlandó számukra a be- vagy átutazást engedélyezni.
Augusztus 21-én az NDK-vezetőkkel közölték a magyar elhatározást. A tervekről megfelelően informált szovjet vezetés nem emelt kifogást. Az eredeti elképzelésnek megfelelően szeptember 10-én este, a "Hét" című televíziós műsorban Horn Gyula külügyminiszter jelentette be a magyar kormány azonnali hatályú intézkedését.
Az NDK, román és csehszlovák vezetés rendkívül élesen tiltakozott, a nyugati sajtó nagy része a keleti tömb bomlásának kezdeteként értékelte a magyar kormány váratlanul bejelentett döntését.