Elismert népirtás
2003. november 5. 18:35
<
Pusztulásra ítélt milliók
| A nagy kollektivizáló |
A nyugati ukrán emigráció óriási erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy ráirányítsa az érintett kormányok figyelmét az 1932-1933-as ukrajnai éhínségre. A washingtoni külügyminisztérium levéltárában rengeteg az olyan a folyamodvány, amelyekben a levélírók kérik a kormányt, hogy lépjen közbe és védje meg az ukrán népet. 1933 júliusában, Lvovban (akkor Lengyelország) megalakult az Ukrán Központi Segélyezési Bizottság, amely a nagy Ukrajnába küldött élelmiszer csomagokkal nyújtott illegális segítséget a szenvedőknek.
Kísérletet tettek egy, humanitárius segítségnyújtással megbízott, nemzetközi koordinációs bizottság létrehozására is Unitzer bíboros, bécsi érsek vezetésével. A Bizottság megkeresésére a Vöröskereszt azt válaszolta, hogy az érintett ország hozzájárulása nélkül nem tehet semmit. Amerikai és kanadai ukrán szervezetek képviselői az Egyesült Államok akkori elnökét is kérték, hogy segítsen az ukrajnai éhezőkön, de érdemi választ nem kaptak. Az amerikai kormány úgy tett, mintha semmit sem tudna az éheztetéssel végrehajtott népirtásról. Megdöbbentő, hogy a legszörnyűbb éhínség idején (1933) az Egyesült Államok diplomáciai kapcsolatot létesített a Szovjetunióval, mi több, egy kereskedelmi szerződést is aláírtak.
Voltak olyanok is, akik szándékosan titkolták el a nyilvánosság elől az éhínséget. Walter Duranti, a New York Times moszkvai tudósítója teljesen tisztában volt az ukrajnai történésekkel. Cikkeiben azonban egy szóval sem tett említést a tragédiáról, mert nem akart kegyvesztetté válni a szovjet kormány szemében. Bejáratos volt a birodalom mindegyik moszkvai vörös vezéréhez. Az 1932-1933-as éhínség szemtanújaként Duranti félrevezette az egész világot, amikor ezt írta: "Nem igaz! Nincs és nem is volt éhínség!"
A Kijevben, Odesszában, Harkivban dolgozó konzulok jelentéseibõl kiderül, hogy a külföldi államok vezetõi tudomást szereztek az ukrajnai kiéheztetés körülményeirõl és méreteirõl, de a nemzetközi politikai és üzleti körök nem reagáltak a történtekre. Figyelemre méltó, hogy az éhínség sem az Ukrajnával szomszédos oroszországi megyéket, sem az akkor Lengyelországhoz tartozó nyugat-ukrajnai megyéket nem érintette.
A szovjet rendszer tagadta az éhínség tényét. 1937-ben népszámlálást tartottak a Szovjetunióban, amely az előző (1926) népszámlálás adataihoz viszonyítottan hatalmas demográfiai veszteségeket mutatott ki Ukrajnában. Sztálin utasítást adott a népszámlálási anyag titkosítására, és a számlálóbiztosok kivégzésére.
A közelmúltban nyilvánosságra hozott 1937-es népszámlálási adatok szerint 1931 és 1937 között az Ukrán SZSZK lakossága 3 millióval csökkent. Az sem zárható ki, hogy a helyi közigazgatási intézmények - az éhínség idején elég elterjedt gyakorlat szerint - meghamisították az adatokat. Az 1932-1933-as éhínség elhallgatásának hosszú évtizedei alatt a kutatók többé-kevésbé pontos számadatokhoz jutottak a népirtás áldozatainak számát illetően egyes falvak és járások vonatkozásában.
Vannak olyan adatok, amelyek szerint egy falu 700 lakosából mindössze hárman maradtak életben. Robert Conquest számításai szerint 1932-33-ban, Ukrajnában 5 millió ember halt éhen. Egyes orosz statisztikusok a havi halálozási átlag alapján állítják, hogy 1932 szeptembere és 1934 februárja között az Ukrán SZSZK-ban 2 millió ember halt meg. Ez a számadat joggal nevezhető alulbecsültnek. Az újabb kutatásokra alapozott számítások azt tanúsítják, hogy az ukrajnai éhínség áldozatainak száma elérheti a 7 milliót.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
