Csanádon szentté avatják az 1046-ban vértanúhalált halt Gellért püspököt. A középkori szentkultusz az ókeresztény mártírok tiszteletéből fejlődött ki. Az életszentség hírében álló személyek körül haláluk után kialakuló spontán tiszteletet eleinte a helyi püspök elismerése tette hivatalossá. A 12. század végére azután a pápaság kizárólagos jogkörre tett szert a szentté avatások ügyében. Ennek megfelelően az első magyar szentek felavatásai (1083) még I. László király kezdeményezésére, a magyar egyház által lefolytatott eljárások voltak 1083-ban néhány hónap alatt öt új szentet avattak fel: András (Zoerard) és Benedek remetéket, a vértanú Gellért püspököt, az első királyt, Istvánt és annak fiát, Imrét. Az ünnepségek egyszerre szolgáltak vallásos és a politikai presztízst erősítő célokat. Ezentúl mind az ország, mind az uralkodócsalád saját szenteket mondhatott magáénak. A szentté avatások megkönnyítették Magyarország beilleszkedését Európába, és (önállóságunk megőrzése érdekében) megerősítették kapcsolatunkat a pápával.