Ciprián Concini váradi alkapitány elfoglalja Bocskai várát, Szentjobbot. Az első Habsburg-ellenes magyar felkelés vezetője, Bocskai István kelet-magyarországi nagybirtokos korábban Erdély Bécs felé orientálódásának elkötelezett híve, a `tizenöt éves háború` sikeres hadvezére volt. Bécs azonban nem méltányolta az Erdély és a Habsburgok közötti közvetítő szolgálatait. Vallását - a reformátust - sorozatos támadások érték a császáriak részéről. Ennek ellenére mégsem önszántából vállalkozott a Habsburg-ellenes mozgalom vezetésére. A Temesvár környékén gyülekező törökbarát emigránsok vezére, Bethlen Gábor (a későbbi fejedelem) tudatosan a császáriak kezére juttatott iratokkal azt a benyomást keltette, hogy Bocskai előrehaladott tárgyalásokat folytat a Portával. Bocskai birtokaira császári hadak támadtak. 1604. október 15-én kisebb császári egységek felett aratott győzelme, a királyi katonai adminisztráció összeomlását vonta maga után Kelet-Magyarországon. Nagyobbrészt hajdúkból álló hadai - miközben majd minden csatát elvesztettek - lényegében az egész királyi Magyarországra, beleértve a Dunántúlt is, kiterjesztették hatalmukat. (A neki nyújtott török katonai segítség kimerült abban, hogy 1605 őszén a zavarosban halászva visszavették maguknak Esztergomot.) Bocskai hinni kezdett abban, hogy Erdély mellett a királyi Magyarország trónját is megszerezheti. Végül azonban Bocskai a lengyel emigrációból visszatért Illésházy hatására lemondott királyi terveiről, olyan garanciákért cserében, amelyek biztosították a magyar rendiség és a protestantizmus pozícióit. Bocskai végrendeletét szokás a különálló Erdélyből a magyarságra háramló előnyök felismerése kezdetének tekinteni.