Az 1848-49-es szabadságharc honvédségének két legelső zászlóalját a fővárosban toborozták. A felszentelt zászló a honvédség lobogóinak etalonja lett. Valószínűleg Óbudán készült, a hagyomány Knepp Józsefet tartja a `madonnás` zászlók festőjének. Feltehetőleg Lázár György, az ezred parancsnoka bízta meg őt a zászlóterv elkészítésével. A zászlókat hagyományos magyar formára készítették, de eredetük a birodalmi zászlókra vezethető vissza. A Honvédelmi Minisztérium ezeket tekintette `szabályszerűen elkészített` daraboknak, s minden honvédalakulatnak adott belőle egyet. Sok alakulat azonban ragaszkodott saját zászlajához, ezért néhánynak két lobogója is volt. Az `etalon` zászló különös sorsot ért meg: 1849. július 14-én a komáromi csatában egy osztrák katona kiragadta a zászlótartó kezéből, s a dulakodás közben a zászló egyik sarkát le is tépték. Elvesztése azonban - bár nagy szégyen volt a zászlóaljra nézve - a zászló megmenekülését jelentette. Az osztrák tiszt ugyanis, a paranccsal ellentétben, az esti tábortűznél csak a zászlórudat, és a zászlóanyától, Batthyány Lajosnétól kapott díszes szalagot égette el. Magát a lobogót az osztrák család megőrizte, s 1930-ban a Hadimúzeum az unokától 1500 pengőért visszavásárolta. 1945-ben azonban a Vörös Hadsereg kezébe került, és a hadifogságból csak 1948-ban került haza.