A gyilkosságok rövid kultúrtörténete
2007. november 27. 14:00
Hajlamosak vagyunk arra, hogy a gyilkosságot műalkotás gyanánt élvezzük - még ha nem is a tettet magát, hanem annak ábrázolását regényben, filmen és a televízióban.
<
Ennek következményeképpen olyan szakemberekre lett szükség, akik gyanújelek alapján bizonyítják rá tettüket az elkövetőkre. A rendőrség nagyon hamar felismerte, hogy külső segítség nélkül nem tud megbirkózni ezzel a feladattal. Új tudomány született -az igazságügyi orvostan. Az írók egy nemzedékkel később fedezték fel a témát. Eredendő leleményességükkel legtöbbjük nem a hivatalos felügyelőkre, hanem inkább zseniális amatőrökre bízta a nyomozást.
A most megjelent könyv a gyilkosságot nemcsak a művészet, hanem a tudomány tárgyaként vizsgálja. Megismerkedhetünk ez utóbbi eredményeivel - és kudarcaival. Éppúgy láthatjuk majd a tettesek és áldozatok kilétének azonosításában bekövetkezett előrelépésekkel, mint a méreganyagok kimutatásának bonyolult módszereivel.
A legutóbbi nagy áttörést a DNS-elemzés-sel érték el a kutatók: 1987-ben sikerült először "genetikai ujjlenyomata" alapján elfogni egy gyilkost. Két évvel korábban még kapitulációra kényszerültek a szakértők. Nem tudtak egyetértésre jutni például abban a kérdésben, hogy baleset vagy bűncselekmény okozta-e azt az inzulinsokkot, amelytől Sunny von Bülow máig tartó kómába esett. A kétszeres gyilkossági kísérlettel gyanúsított férjet felmentették.
Számos irodalmi műben történik gyilkosság, ám ezek szerzői számára korántsem mindig a tettes leleplezése a fontos. Más volt Dosztojevszkij szándéka is, amikor a kettős gyilkosságot elkövető Raszkolnyikov lelkiismereti gyötrelmeit ábrázolta. A legjobb német bűnügyi filmben, az M-ben (melynek alcíme Egy város keres egy gyilkost) Fritz Lang is többet akart megmutatni egy sorozatgyilkos utáni hajszánál. A könyvben mindkettőjükről szó esik, csakúgy, mint Shakespeare-ről, Schillerről és a hátborzongató grand guignol nagymesteréről, André de Lorde-ról. Az utolsó fejezetet azoknak a büntetéseknek szentelik, amelyekkel az igazságszolgáltatás a gyilkosságokat szankcionálta.
Az igazán szórakoztató, és jól sikerült fordítással közreadott kötetből az is kiderül, hogy a gyilkosságok iránti szenvedély nem a Kékfénnyel kezdődött: a 18. században kialakuló tömegmédia elsődleges céljának tekintette, hogy beszámoljon a legújabb bűntényekről és botrányokról. Modern korunk ezzel elválaszthatatlanná vált a gyilkosságok és bűntettek "élvezetétől".
Jörg von Uthmann: Gyilkosok és detektívek. A gyilkosságok rövid kultúrtörténete. Ford.: Schulz Katalin. Corvina Kiadó, Bp., 2007. 187 o. 3500 Ft.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
