Megszületett Arthur M. Schlesinger amerikai történész
2004. szeptember 13. 12:06
Columbus-ban (Ohio) látta meg a napvilágot, egyetemi tanulmányait az amerikai Harvard egyetemen, illetve az angliai Cambridge-ben végezte. 1942-43-ig a Hadügyminisztérium Tájékoztatási Hivatalában, majd a hadsereg Stratégiai Szolgálatánál dolgozott. 1946-54-ig a Harvard egyetem történészkarának segédtanára, majd 1954-61-ben történészprofesszora volt. 1961-től J.F. Kennedynek, az Egyesült Államok elnökének különleges tanácsadói tisztét töltötte be. 1966-94-ig a New York-i Városi Egyetemen az emberi jogok tanáraként tevékenykedett. Történész-íróként elsősorban a közelmúlt amerikai eseményei foglalkoztatták. E témakörben megjelent ismertebb írásai: Jackson kora, A tábornok és az elnök, A régi rend válsága, A New Deal eljövetele, Kennedy vagy Nixon, A remény politikusai, Ezer nap - John F. Kennedy a Fehér Házban, A keserű örökség: Vietnam és az amerikai demokrácia, Versenyfutás az elnökért. Munkásságát egész sor kitüntetéssel, egyebek mellett történész Pulitzer-díjjal jutalmazták. 27 egyetem, illetve tudományos intézmény választotta tiszteletbeli doktorrá. New York-ban hunyt el 2007. február 28-án.