Megszületett Steen Steensen Blicher dán író
2004. szeptember 13. 12:06
A XIX. század legnagyobb dán novellistája Andersen mellett a legolvasottabb dán szerzők egyike. Falusi pap volt. Kezdetben verseket írt, prózával csak az 1820-as évektől próbálkozott, elsősorban pénzkeresési céllal - s így ő tekinthető az első dán hivatásos írónak. Műveiben elsőként ábrázolta világirodalmi színvonalon a jüt nép - amelyből ő is származott - életét és hagyományait. Legismertebb műve a `Töredékek egy falusi kántor naplójából` című kisregénye. Sok elbeszélését saját magazinjában jelentette meg. Bár ő szilárdan hitte, hogy írásból meg lehet élni, mégis szegénységben és magányban halt meg 1848. március 26-án.
<