Kaposvárott született 1921. augusztus 9-én. 1945-48-ig a Pázmány Péter Tudományegyetem, 1947-48-ig a Római Egyetem hallgatója volt. 1948-tól a Magyar Tudományos Akadémia Történelemtudományi Intézetében dolgozott, utóbb az újkortörténeti főosztály vezetője volt nyugdíjaztatásáig. 1953- 57-ig az ELTE újkori történeti tanszékének docense, 1980- 93-ig az ELTE bölcsészkarának tanára volt. Közben vendégtanárként előadott az amerikai Columbia, Yale és Rutgers egyetemen, valamint a bécsi és a bielfeldi egyetemeken. A Magyar Tudományos Akadémia 1995-ben választotta rendes tagjai közé. Széles körű történészi tevékenységének középpontjában a XIX-XX. századi magyar történelem, a dunai Monarchia sorsa, felbomlásának okai és következményei álltak. Főbb munkái: A magyar szabadságharc a Monarchiában, A Dunánál, Magyarország a Monarchiában, Jászi Oszkár dunai patriotizmusa, Polgári lakáskultúra és életmód a dualizmus kori Magyarországon, Magyarország története 1890-1918-ig. Történészi munkásságának elismeréseképpen kétszer kapta meg az Akadémiai Díjat. 1997 márciusában Széchenyi-díjjal tüntették ki `nemzetközileg is elismert történettudományi munkásságáért`. 1993-ban a Lengyel Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta.