A XX. századi magyar kritika és irodalomtörténet-írás kiemelkedő alakja Manigán látta meg a napvilágot. 1898-tól a Vasárnapi Újság segédszerkesztője, 1902-től irodalmi rovatának szerkesztője és vezető irodalomkritikusa, 1909-től a Franklin Társulat lektora és irodalmi titkára, majd az 1926-ban létrehozott Magyar Pen Klub egyik szervezője volt. A Nyugat megindulásától, 1908-tól közölte írásait, szinte nem volt olyan szám, amelyben ne jelent volna meg tanulmány vagy recenzió Schöpflintől. Két ízben kapott Baumgarten-díjat, 1929-ben és 1936-ban. Babits Mihály halála után, 1941-től irányításával folytatta működését a díj kuratóriuma. Ugyanebben az évben a Nyugat megszűnése után, Illyés Gyula mellett a Magyar Csillag társszerkesztője lett. Jelentős a szerepe Ady, Móricz és mások elismertetésében. Értékesek a Petőfi, Arany és Babits költészetről írt tanulmányai, valamint Mikszáth-monográfiája. A Nyugat kritikusaként a legnagyobbak mellett érdemük szerint elemezte és értékelte a Nyugat első nemzedékének szinte minden tagját. A Nyugatban az 1910-es években megjelent esszéit és tanulmányait a Magyar Írók. Irodalmi arcképek és tollrajzok (1917) című kötetében adta közre. Írók, könyvek, emlékek (1925) című tanulmánygyűjteményében személyes és olvasmányélményeit foglalta össze. A magyar irodalom története a XX. században című munkája a kor irodalmának első és szinte egyetlen tudományos igényű összefoglalása. E kötetben átfogó képet adott a XIX. század vége és a XX. század elejének magyar irodalmáról, elsősorban a Nyugat szerepéről, a folyóirat mellett kibontakozó irodalmi mozgalom jelentőségéről. Szépirodalmi műveivel is sikert aratott. Sokat fordított angolból, franciából és németből. Ő volt a szerkesztője a négykötetes Magyar Színművészeti Lexikonnak. 1948-ban az MTA tiszteleti tagjává választották. 1949-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Budapesten hunyt el 1950. augusztus 8-án.