A japán ellentámadás kudarca: az elfelejtett tengeralattjáró-háború IV.
2007. július 18. 13:00 Tóth Ákos
1944-re már látszott a háború vége, és a tengelyhatalmak minden fronton visszavonulásra kényszerültek. A Csendes-óceánon az amerikai offenzíva már a japán birodalom utolsó bástyáihoz közeledett.
Az előbbit Nimitz admirális, az utóbbit pedig MacArthur tábornok kívánta elfoglalni. Ezek után viszont már az eredetileg is japán felségterületnek számító szigetek következtek. Mint nevükből is kitűnik, a célpontok szigetek voltak, amelyeket egy tengerről kiinduló támadással lehetett csak elfoglalni. A Fülöp-szigetek azonban speciálisnak számítottak, hiszen ott már városi harcra, és páncélos ütközetekre is számíthattak a nyílt, vagy dzsungelben zajló összecsapásokhoz szokott amerikaiak. Ráadásul a japánok ott készítették elő az utolsó offenzívájukat, mellyel véleményük szerint kivívhatták volna a végső győzelmet.
|
A USS Darter vízrebocsátása, 1943 |
A másik nagy offenzíva térségében (Mariana-szigetek) szintén érdekes események játszódtak le. A történelem az ütközetet csak az amerikai fölényre utaló "Mariana-szigeteki nagy pulykalövészet" néven emlegeti. Ebben a csatában vett részt a USS Cavalla (GATO osztály) tengeralattjáró, amely az év februárjában került ki a tengerre. A Cavalla az addigi legnagyobb fogást könyvelhette el magának az amerikai tengeralattjárók történetében, hiszen kiszemelt célpontja a japán Shokaku repülőgép-hordozó volt. A 6 kilőtt torpedó elég volt, hogy a hatalmas hajó végleg elpusztuljon, és a csata hevében a japánok kulcsfontosságú egységet vesztettek, amely egyben az ütközet végkimenetelére is komoly hatással volt.
Mindezek a sikerek pedig csak előrébb hozták Japán számára az elkerülhetetlent, a háború elvesztését.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
