Béla Álmos herceg és Predszláva orosz hercegnő házasságából született 1108-1110 között. A vak nevet azért kapta, mert nagybátyja, Kálmán 1115 körül apjával együtt megvakíttatta, hogy uralkodásra alkalmatlanná váljon. A gyermek herceg a pécsváradi apátságban nyert befogadást. Kálmán utóda, II. István kiegyezett a vak herceggel, és társadalmi bázisa megerősítése céljából a kegyeibe fogadta. Béla 1128 körül vette feleségül Ilonát, I. Uros szerb fejedelem leányát. Frigyükből számos gyermek született: Géza (II. Géza), László (II. László), István (IV. István), Álmos, Zsófia és Gertrúd. 1131. április 28-án koronázták magyar királlyá. Az ügyeket felesége, Ilona királyné vitte. 1131 tavaszán került sor a véres aradi gyűlésre, amelynek során a király kegyetlenül leszámolt ellenfeleivel. 1132. július 22-én a Sajó-völgyében vereséget mért Borisz trónkövetelő (Kálmán király vélelmezett fia) csapataira. A magyar király sikeres külpolitikát folytatott, az összes környező uralkodóval szövetségre lépett. Elfoglalta Dalmáciát, valamit Rámát és Boszniát. Jó viszonyt ápolt a Szentszékkel is, annak ellenére, hogy az invesztitúra jogát magának tartotta fent. Megalapította az aradi prépostságot, gazdag adományokkal látta el a dömösi monostort. Udvarában jelentős írásbeli tevékenység is folyt, a királyi kápolna hivatalosan is oklevelek kiállításával kezdett foglalkozni. Székesfehérvárott temették el. Utóda fia, II. Géza lett.