A lagúnáktól Bizánc ostromáig: a tengeri városállam viharos története
2007. január 23. 14:00
<
Államigazgatás - velencei módra
A kötet második részében Velence arisztokratikus alkotmányát ismerhetjük meg. Azt már Montesquieu is elismerte, hogy Velencében a gyakorlatban elvált a három - a törvényhozói, a bírói és a végrehajtói - hatalmi ág, a velencei modell azonban nem tekinthető tökéletesnek, mivel ugyanaz a személy egyszerre gyakorolhatott hatalmat két különböző testületben. (Bár egy későbbi gondolkodó által kialakított jogelvek hiányát nehéz számon kérni egy korábban működő államtól.) A város ugyanakkor ügyelt arra, hogy a hatalom ne összpontosuljon egy személy vagy egy szűkebb csoport kezében.
A Nagytanács 1172-ben jött létre, és a korábbi népgyűlés helyét vette át. A népgyűlés kezdetben komoly befolyással rendelkezett: ünnepélyesen ratifikálta a szerződéseket, megerősítette a törvényeket és megválasztotta a dózsét. A Nagytanácsban bármely társadalmi rétegből származó férfi helyet foglalhatott - ha megszavazták. Természetesen a vagyonnal rendelkezők voksokat tudtak vásárolni és azt a szabályt sem tartották be, amely egy-egy család túlreprezentáltságát volt hivatott korlátozni. Az eltérő pénzügyi háttérrel rendelkező famíliákat is jól el lehetett különíteni. A Nagytanács az arisztokrácia uralmát testesítette meg, ő választotta az állami hivatalnokokat.
A kereskedelmi és hajózási ügyeket előkészítő Szenátust 1229-ben hozták létre. Szerepe az idők folyamán megnőtt, határozataik a nagytanácsi döntésekkel lettek egyenrangúak. A kezdeti tanácsadás is átalakult: teljesen átvette a kereskedelmi és hajózási ügyek intézésének jogát, majd a 15. századtól a külpolitikát és a pénzügyek igazgatását is ők irányították. A Signoria, az egyik legnagyobb hatalommal rendelkező államszerv tagjait a dózse mindenkor köteles volt fogadni, feladatkörük sokrétű volt, legfőképpen az ellenőrzésre terjedt ki. A Tízek Tanácsa, amely eredetileg egy összeesküvés részleteinek felgöngyölítése végett alakult, 1335-ben örökös állambiztonsági szervvé nyilvánította magát. Az államérdek nevében mindenkit szemmel tartottak, ám munkájukat egy vizsgáló bizottság segítette. A Status Inquisitio kezében volt az évszázadok során félelmetes hírnevet szerző a kémhálózat is.
A jól válogatott képanyaggal illusztrált kötet számos hasznos ismeretanyagot tartalmaz a velencei államberendezkedéssel kapcsolatban. Ugyanakkor zavaró, hogy az első részben használt államszervek funkciójáról csak később kapunk leírást, így aki nem ismeri a kifejezéseket, annak a második résszel érdemes kezdeni. Nehézkessé teszik az olvasást a Dessewffy Arisztid kissé régies nyelvezetű könyvéből vett idézetek, mivel Szent Márk legendájának már van korszerű, magyar fordítása (Jacobus de Voragine: Legenda Aurea. Vál.: Madas Edit. Budapest, 1990.) is.
Bárándy Gergely: Velence fénykora. A Velencei Köztársaság államberendezkedésének kialakulása és kora. Budapest, 1999. Scolar Kiadó, 212 oldal 2980 Ft.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
