Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Da Vinci és a webkettes forradalom: szenzációk és örökségvédelem 2006-ban

2006. december 29. 15:00

<

Kincsek és tolvajok

A kulturális örökségvédelem 2006-os nagy csatái közül kiemelkedik Peru és a Yale Egyetem, valamint Mexikó és Ausztria kűzdelme. Előkerült egy ellopott fejdísz és minden bizonnyal szebb, mint valaha. A Getty Museum kontra olaszok illetve görögök vitája is folyatódott, de a modern Mediciek ügye is további fejtörést okoz. A Seuso-ügy újabb fordulatot vett, hiszen az angol lord megint nem tudta elárvereztetni az ezüstöt, eközben a legjelesebb angol őstörténész is szakszerű vizsgálatot követelt. A görög uralkodó pénzzavarában eladta a családi ezüstöt. A magyar-orosz vita pedig azzal ért véget, hogy idén végre hazatértek a sárospataki könyvek, amit az érdeklődők a Nemzeti Múzeumban tekinthettek meg.

A műkincsrablás lett a bűnügyi toplista bronzérmese, s a lopott műkincseket ki is állították Budapesten, majd az év végén Rómában is láthatók voltak. Beszámoltunk az Ermitázs fosztogatásáról, majd arról, hogy dollármilliós vázlatokat loptak egy orosz levéltárból. Hiába került pont a híres Munch-ügy végére, a képek maradandóan károsodtak. A Goya-kép elrablói pedig nem jártak valami nagy sikerrel. Hollandiában kiállítással keresték az elkobzott műalkotások tulajdonosait. Világhírű kiállítással emlékeztünk Luxemburgi Zsigmondra: a 100 éves Szépművészeti Múzeum nemzetközi tárlatán csillogó aranyak és díszes kódexek idézték fel az egykori uralkodó mindennapjait.

Dzsingisz kán öröksége a világot járja, és 2007 áprilisában Budapestre költözik. Baktria aranyát azonban hiába várjuk, nem valószínű, hogy hozzánk is ellátogat. Egyelőre a szintén világkörüli úton lévő lussinói bronzszobrot sem várjuk.





A pusztuló műemlékek sorában idén a Kaukázus legrégibb keresztény temetője vezet, bár hasonlóan sokkoló, hogy véletlenül leverték a pécsi reneszánszt falfestménytGdansk legrégibb temploma a tűzben veszett oda, az ír régészet pedig az összeomlás szélére került. Akinek ez nem elég, jó ha tudja, a csinghsziani pagoda is egyre csak ferdébb.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Da Vinci és a webkettes forradalom: szenzációk és örökségvédelem 2006-ban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra