Saint-Malo-ban született 1709. december 25-én, Reimsben szerzett orvosi diplomát, majd Leidenben tanult. Saját betegsége révén győződött meg arról, hogy a pszichés jelenségek összefüggésben állnak az agy és az idegrendszer szervi változásaival. Felismeréseit A lélek természettörténete (1745) című könyvében írta meg, amely akkora felháborodást keltett, hogy el kellett hagynia Párizst. Könyvét az állami hóhér nyilvánosan elégette. La Mettrie Hollandiában írta meg leghíresebb művét, Az emberi gépet, majd A növényembert, amelyekben még merészebben, részletesebben és eredetibb módon fejtette ki - Descartes fizikája és Locke szenzualizmusa alapján - mechanikus materialista, az érzékelés elsődlegességét hirdető és ateista nézeteit. Nem látott minőségi különbséget az anyag különböző formái, a szervetlen, a növény- és állatvilág között - ideértve az embert is. A gondolkodást az anyag magas szintű szervezettségének eredményének látta, s az érzékelés és emlékképek alapján keletkező képzetek összehasonlításaként és kombinálásaként értelmezte. Ezekből az elveiből levezetett erkölcstanát Értekezés a boldogságról, avagy anti-Seneca cím alatt foglalta össze. 1748-ban Berlinbe költözött, ahol Nagy Frigyes porosz király lektorrá nevezte ki, s a tudományos akadémia tagja lett. Azt tanította, hogy a társadalmi béke és boldogság csak az ateizmus alapján valósítható meg, mert a vallások egymás ellen uszítják a népeket. Az egyéni életcél önmagunk helyes szeretete, melyet az élvezetre törekvő `életerő` irányít - fejtette ki A kis ember a hosszú sorban című művében, 1751-ben. Ateizmus azonban nem volt következetes, a vallást a néptömegek számára szükségesnek vélte. Le Mettrie a francia felvilágosodás jelentős képviselője. A történelmi fejlődés legfőbb okát a kiváló személyiségek tevékenységében vélte megtalálni. A felvilágosult abszolutizmus híve volt. Epikurosz hatására felismerte az élőlények fokozatos tökéletesedését, (Epikurosz rendszere, 1750) és ezzel - mechanikus materialista létére - a fejlődéstan egyik előfutárává vált.