Budapesten született 1913. október 16-én, A Pázmány Péter Tudományegyetemen, majd a frankfurti egyetemen folytatta tanulmányait az 1930-as években. 1940-48-ig Debrecenben a klasszika- filológia professzora, ezután 1957-ig a budapesti egyetemen klasszika-filológiát és ókori történelmet tanított, 1957-ben a forradalom alatt tanúsított magatartása miatt elbocsájtották. 1958 és 1983 között az MTA Matematikai Kutatóintézetének tudományos munkatársa, majd főmunkatársa volt. Alapító főszerkesztője volt az Existentia című folyóiratnak, s vezetője a Magyar Tudománytörténeti Intézetnek. Elismertségét igazolta, hogy az ókori görögség tudományos gondolkodását feltáró kutatásait a Görög Tudományos Akadémia jelentette meg, s ugyanez mondható el a rómaiak és Róma vonatkozásában is. A klasszika-filológia, ezen belül a homéroszi kor irodalma, Periklész kora, Szophoklész tragédiái, valamint az ókori matematika és csillagászat vizsgálata állt kutatásai középpontjában, e témakörökben a XX. század legkiválóbb tudósainak egyike volt. 1990-ben lett az MTA rendes tagja. 1993-ban Széchenyi-díjat kapott a klasszika-filológia nemzetközi szinten is elismert műveléséért, oktatói és ismeretterjesztő munkásságáért, valamint úttörő matematika-történeti eredményeiért. Könyveit számos nyelvre lefordították. Fő művei: az Aranygyapjú, A trójai háború, a Homérosz, a Hellász hősei, a Szophoklész tragédiái, a Róma jellemei, az Antik természettudomány, A görög matematika kibontakozásai, valamint a Bevezetés a filozófiába.