A quattrocento második felének legnagyobb észak-itáliai mestere 1431-ben született. Padovában F. Squarcione tanítványa volt, mégis inkább a Padovában tíz évig dolgozó Donatello hatott rá, rajta kívül még A. del Castagno. Későbbi apósa, J. Bellini művészete juttatta el hozzá a velencei festészet eredményeit. Az antik művészet feltámasztásának igénye párosult archeológiai érdeklődésével, kutatta és gyűjtötte az antikvitás emlékeit. Festészetében a toszkán művészet eredményeit gótikus, északi formalátással is ötvözte, emellett a velencei művészet is gazdagította stílusát. A plasztikus formálás, az anatómiailag biztosan megoldott alakok, tökéletes perspektíva, a részletek gazdagsága jellemzi műveit. Padován kívül főként Mantovában élt, ahol 1460-ban Ludovico Gonzaga őrgróf udvari festője lett. Itt festette fő művét, a mantovai Castello San Giorgio Camera degli Sposijának freskóit (1474). E korszakának érett formanyelvét jellemzi az Uffizi háromrészes oltára, s talán legismertebb képe, a milánói Brerában lévő Piéta. Magyar vonatkozású portréi is voltak (Mátyás királyról, Janus Pannoniusról), de ezek elvesztek. Bibliai és mitológiai tárgyú rézmetszetei a quattrocento jelentős grafikai művei. Mantovában érte a halál.