1914-ben doktorált Budapesten földrajztudományból, a keleti népek őstörténetéből és angol filológiában. A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályán dolgozott, majd 1917-től a Széchényi Könyvtár szakdíjnokaként a magyar folklóranyag rendezésével foglalkozott. 1925-ben megjelent nagy hatású könyvében (Magyar néphit és népszokások) a magyar hiedelemvilág és népszokások egészét tekintette át összehasonlító és pszichoanalitikus szempontból. 1928 és 1931 között Szomáliföldön, Közép-Ausztráliában, Normanby szigetén és Amerikában végzett terepmunkát, amelynek célja a korszak etnológiai és pszichológiai szakirodalmát foglalkoztató Ödipusz-komplexus kutatása volt. 1938-ban Amerikába emigrált, ahol pszichoanalitikusként dolgozott. 1947-ben Új-Mexikóban a navahó indiánok körében kutatott. Munkásságának legfontosabb eredménye a pszichoanalízis alkalmazása az etnológiában, kultúraelméleti megállapításai (nevéhez fűződik a kultúra ontogenetikus elméletének megalapozása), valamint a magyar néphit és népszokások átfogó vizsgálata a történeti és etnikus rétegek szétválasztásával, illeetve a vallási jelenségek vizsgálata a magyar néphitben és a törzsi társadalmakban. 1939-től New Yorkban magánpraxist folytatott. 1921-ben Freud-díjat kapott. Amerikai emigrációjában halt meg 1953. június 7-én.