1881-től tanított, majd 1904-től haláláig - Gyulai Pál utódaként - a magyar irodalomtörténet egyetemi tanára volt a budapesti tudományegyetemen. Másfél évtizedes egyetemi működése során új korszakot jelentett. Kiemelkedő művei a Magyar hunmondák című gyűjtemény, az Arany János monográfia, valamint A magyar irodalom főirányai című tanulmánykötet. Ő mutatta ki, hogy a Thaly Kálmán által közzétett kuruc balladák egy részt maga Thaly írta. Hosszú ideig használt és széles körben elterjedt középiskolai retorikai és poétikai tankönyveket is írt. 1896-ban az MTA levelező tagjává választották. Budapesten hunyt el 1921. augusztus 7-én.