Az érett reneszánsz mestere: 430 éve halt meg Tiziano
2006. augusztus 25. 13:15
A klasszikus örökség Velencéje
A század harmincas éveinek elején festette Giorgione nyomán az Urbinói Vénuszt, a velencei humanizmus női szépségeszményének apoteózisát. III. Pál híres képén a pápa élénk szelleme, törékenysége, unokaöccsei: Alessandro bíboros tartózkodó tekintete és Ottavio herceg mesterkélt hajlongása a három jellem különbségeit hangsúlyozza. Ő festett először egészalakos portrét, Mendoza spanyol követről 1541-ben. Az 1550-es években készült a Szentháromság imádása, itt a sistinai Utolsó ítélet hatását érezni. A császár családja alázatos vezeklőként könyörög, s a festő magát is ráfestette. A képet a lemondott Károly magával vitte.
Tizianónak jelentős szerepe volt a mozaikművészet fejlődésében is, a Szent Márk székesegyház több alkotása az ő vázlatai alapján készült. Utolsó korszaka manierista vonásokkal bővült, új színrendszerében szinte eltűnt a testek anyagszerűsége, ekkor keletkezett a Budapesten őrzött Trevisiani dózse képmása is. Míg korai képeit finoman és részletesen dolgozta ki, kései művei elnagyoltak, csak távolról hatásosak. Élete végén stílusa megújult, új kompozíciókat próbált ki, egyszerűbb színekkel alkotott. Öregkori megújulását Vayer Lajos az idős Verdihez hasonlítja, s ez a velencei reneszánsz fináléja is. Halála előtt a francia III. Henrik s más uralkodók járultak a festők fejedelme elé.
Mellette bontakozott ki két nagy festő, Tintoretto és Veronese; hármuk Velencéje sokáig őrizte a klasszikusok örökségét. "Ha Tizianónak a művészet és a rajztudás ugyanúgy segítségére volna, mint a természet, főként, amikor eleven modell után dolgozik, senki sem festhetne jobb képet nála, hiszen hallatlanul szép a lelke, és nagyon kecses és eleven a stílusa" - idézi Michelangelót a biográfus Vasari.
Az idén a Szépművészeti Múzeum két kiállítást szervezett a velencei festőóriás művei köré.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a 
szerkesztőségét!
