Meghal Veres Ferenc fényképész
2004. szeptember 13. 12:06
A magyar fotótörténet kiemelkedő alakja Kolozsváron született 1832. szeptember 1-jén. Szülővárosában nyitott műtermet, kezdetben Korniss Zsigmonddal dolgozott, s a jód-brómezüst eljárással kísérleteztek, majd rájött az email-emulziós megoldásra s fényképes kerámiákat készített égetőkemencében. 1881-ben a kolozsvári egyetem fényképészeti előadója lett. Ekkor próbálkozott először színes fotózással, 1884-ben színes diapozitívokról már kielégítő levonatokat tudott készíteni. Találmányát, a fotókerámiát az 1889-es párizsi világkiállításon elismeréssel fogadták. Eljárásával fémlapra és fára is lehetett fényképet másolni. Kísérleteit anyagiak híján nem tudta folytatni. Ő volt a magyar fényképészeti szaksajtó megteremtője: 1882-88 között Kolozsvárott szerkesztette és kiadta a Fényképészeti Lapok című folyóiratot, ez volt az első rendszeresen megjelenő magyar nyelvű fényképészeti szaklap. Felvételein Erdély nevezetes személyiségeit, színészeket és tájait örökítette meg, a képeket az Erdélyi Múzeumnak adta. Szakirodalmi tevékenysége is jelentős, fő műve a Fényképészeti álomképek (1887). 1984-ben Gödöllőn Veres Ferenc-emlékkiállítást rendeztek.