Zsidó családban született 1797. december 13-án, később katolizált. 1830-ben Párizsba ment, ahol a német kultúra képviselőjeként, és hazai lapok tudósítójaként működött. Elsősorban a feudális német hagyományok, az önkényuralom és a beszűkült kispolgári gondolkodásmód ellen küzdött. A 19. század kiemelkedő német költője volt. Első jelentős kötete, a Dalok könyve valamennyi lírai motívumot tartalmazta: a szerelmi- és tájlírát, és a gondolati költészetet egyaránt. Ugyanakkor már fiatalkori írásaiban is a nagy szatírikus volt, aki minden alkalmat megragadott, hogy mindent és mindenkit kigúnyoljon, akit csak lehet. Gúnyorossága későbbi, politikai és az irodalmi élettel foglalkozó verseiben csak fokozódott. Számos legendát és történelmi eseményt dolgozott fel: a Tannhäusert, Marie Antoniette-t, Belcazart, Dávid királyt. Németország - egy téli rege című költeménye a német valóság összefoglalása. Jelentős mértékben hatott Petőfire, hiszen mind népi hangvételükben, mind politikai radikalizmusukban hasonlítottak. Lelkes versben üdvözölte a magyar forradalmat, példaként állította a németek elé. Legjelentősebb prózai írásaiban, az útiképekben sorra vette a német valóság számos elemét, a tájleírások mellett sok politikai és irodalmi kérdésben foglalt állást. Dalait számos zeneszerző megzenésítette, köztük Liszt Ferenc is, akivel Párizsban szoros kapcsolatban állt. Gyűjteményes kötete magyarul Versek. Prózai művek, valamint Versei címen jelentek meg. Időskori lírája, a Mouche-dalok megható dokumentumai a testi erőn túli, szellemi, érzelmi kapcsolatnak. Utóélete is tanulságos. A zsidók hitehagyottnak tartották, a keresztények zsidónak. Az antiszemitizmus erősödésével igyekeztek agyonhallgatni. Jellemző, hogy Loreley című híres balladáját a hitleri időkben `ismeretlen német költő verseként` tanították, mivel kihagyni nem lehetett. Düsseldorf városa még húsz éve is tiltakozott, amikor nagy szülöttjéről akarták elnevezni az ottani felsőoktatási intézményt. Ma mégis ez a neve: Heinrich Heine Egyetem.