Münchenben, Berlinben és Heidelbergben jogot tanult, majd állami szolgálatba lépett. Olaszországi utak után kapcsolatba került a müncheni költő-körrel, majd szakított az állami szolgálattal, s attól fogva vándoréletet élt. Irodalmi sikereiért jutalmul 1876-ban nemesi rangra emelték. Rokonszenvezett a Vormärz forradalmi áramlat liberális eszméivel. 1849 után rezignálttá vált. Lírájának sokáig élő darabjai az eleven, friss, énekelhető diák-dalok a Gaudeamus kötetben jelentek meg 1868-ban. Szentimentális, romantikus-hazafias regényei, bordalai igen népszerűek voltak, s a II. világháborúig az egyik legolvasottabb szerzővé avatták. A säekkingeni trombitás című romantizáló, historizáló elbeszélő költeménye, mely egy ifjú vándorlásáról és szerelméről szólt, 1921-ig 322 kiadást ért meg. Az Ekkehard. Történet a X. századból című művében a nevezetes szentgalleni szerzetes kalandjain keresztül a dicső német múltat elevenítette fel. Ezzel magyarázható, hogy ez a könyve 1943-ig több mint 300 kiadásban jelent meg.