Ti vagytok a föld sója
2006. január 20. 12:00
A hazai sóbiznisz elismertsége
A Kárpát-medence kifejezetten gazdag sólelőhelyekben, amit már 14. század elején elismert egy névtelen szerző, aki földrajzi munkát készített Délkelet-Európáról: `az erdélyi területeken óriásiak a sóhegyek, és ezekből úgy vájják a sót, mint a követ, és elszállítják az egész országba és az összes környező országokba`.
Oláh Miklós 16. századi esztergomi érsek Hungaria című munkájában is megemlékezik a sóról: `Sok a bányászható sót tartalmazó hegy, közülük Erdélyben öt olyan van, ahol most is dolgoznak, így Vízakna, Torda, Dés, Szék, Kolozs mezővárosok mellett; Máramarosban is van egy, egy másik pedig Róna[szék] mezőváros mellett.`
A király vagy a királyné birtokain zajló termelést a sókamarák szervezete felügyelte. Az Erdélyben kibányászott sókockákat a Maroson és a Szamoson szállították a Tiszáig, ahonnét különböző királyi raktárakban tárolták. Az egyik legjelentősebb szárazföldi útvonal célja Szolnok volt. Désről indult, átkelt a Meszesi-kapun, Zilahnál északra fordult, hogy kikerülje a Túr mocsaras részeit. Majd Szalacs és (Hajdú)Szoboszló érintésével Fegyverneknél elérte a Tiszát, ahonnan Szolnok már nem volt messze. A máramarosi (Huszt, Visk, Técső) só eljuttatását nagy társzekerek segítségével tudták megoldani. Ezek elé olykor 16, vagy annál is több ökröt fogtak.
A magyar sót a bosnyákok, szerbek és a törökök is kedvelték. Nem könnyű meghatározni a középkorban kitermelt mennyiséget. Becslések szerint a 15. század közepén úgy 25-30 ezer tonna lehetett a hazai bányákból kikerülő só mennyisége.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
