Öngyilkosságot követ el Kurt Tucholsky, korának egyik legnagyobb hatású publicistája
2004. szeptember 13. 12:06
Tucholvszky Berlinben született 1890. január 9-én. Berlinben és Genfben jogot tanult, s Jénában doktorált 1915-ben. 1913-ban munkatársa lett a Schaubühne című irodalmi, politikai hetilapnak, amely 1918 őszétől Weltbühne címen jelent meg, s a Weimari Köztársaság legjelentősebb polgári demokratikus sajtóorgánuma volt. 1924-ben tudósítóként Párizsba költözött. A nemzeti szocializmus lehetetlenné tette számára a visszatérést hazájába, ezért 1929-ben a svédországi Göteborgban telepedett le. A náci hatalomátvétel után könyveit máglyára vetették, 1933-ban az elsők között fosztották meg német állampolgárságától. A németek többsége által támogatott Hitler elleni harcot külföldről reménytelennek tartotta, ezért elszigetelte magát az emigrációtól. Utolsó írása 1933-ban jelent meg. Jövedelmeitől megfosztva, meggyengült egészségi állapotban önkezével vetett véget életének. Közel 2500 kritikát, szatirikus pamfletet írt, s nagy érdeme, hogy irodalmi szintre emelte a sanzonírást. Vitriolos cikkeiben és kabarédalaiban kíméletlenül bírálta a porosz militarizmust és a polgári álerkölcsöket. Két regénye is megjelent, amelyek nagy népszerűségre tettek szert (Rheinsberg, A gripsholmi kastély). Négy írói álneve volt: Kaspar Hauser, Peter Panter, Theobald Tiger, Ignaz Wrobel.