1950. november 7-én felavatták a budapesti Árpád hidat. A híd létesítéséről már 1908-ban törvény született, de az I. világháború, majd a Horthy Miklós (ma Petőfi) híd építése miatt elhalasztották. Általános terveit Széchy Károly és Sávoly Pál készítette. A hidat négy, párhuzamos övű, lemezes főtartóval tervezték, egy parti, egy az óbudai Dunaág feletti, egy hajógyári szigeti, három budai főág feletti, három pesti főág feletti és egy pesti parti nyílással. A margitszigeti műtárgy 90 m hosszú, az egész híd 928 méteres. A hidat eredetileg 27,6 m szélesre tervezték, 2x2 közúti és 2 villamos nyommal. Az építkezést 1939-ben kezdték el, 1943-ban a háború miatt abbahagyták, addigra a Buda felőli három nyílás és egy 20 m-es konzolos szakasz épült meg, teljes szélességben. 1948-ban folytatták a munkát, de csak két főtartó készült el, 11 m széles pályával, rajta a villamossínekkel, és 1-1 m széles járdával. Sztálin híd néven 1950. november 7-én adták át. A keskeny szerkezet egyre kevésbé felelt meg a forgalmi igényeknek, ezért az 1970-es években elhatározták a kiszélesítését. Az eredetivel szemben 2x3 közúti sávot terveztek, s a hidat ennek megfelelően alakították át. A két középső régi főtartó a villamospályát hordja, a közúti hidak egy-egy kétfőtartós szerkezeten nyugszanak. A teljes szélesség már 35,3 m, s a híd a korábbi pilléreken támaszkodik. Az átépítés 1980-84 között a Flórián tér korszerűsítésével együtt folyt, ahol két kétsávos közúti felüljáró épült. A teljes rendszert 1984. november 5-én adták át, az Árpád híd ezzel a főváros legnagyobb kapacitású dunai átkelőhelye lett.