Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Horthy Miklós megalapítja a Corvin-kitüntetéseket

2004. szeptember 13. 12:06

A Corvin kitüntetéseket Horthy Miklós kormányzó 1930. október 11-én alapította Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter javaslatára a tudomány, az irodalom, a művészet, illetve a művelődés fellendítésének elismeréseként.
A három részből álló kitüntetés közül a Corvin-díszjelvényt a Magyarországért tevékenykedő külföldieknek adományozták. Az első átadási ceremóniát 1931. február 23-án rendezték Mátyás király születésnapjának tiszteletére. A két világháború közötti időszakban a legnagyobb állami kitüntetésnek számított a tudósoknak, íróknak, művészeknek járó jutalom. A magasabb fokozatot, a Corvin-láncot egyszerre 12 személynek ítélhették oda, a Corvin-koszorút egyidejűleg 60 kitüntetett kaphatta. Utoljára 1943-ban, illetve 1944-ben osztották ki a Corvin-láncot, vagyis a koszorút. Az addig eltelt 13 év alatt összesen 23-an kaptak Corvin-láncot, többek között olyan személyiségek mint Klebelsberg Kunó politikus, Ravasz László református püspök, teológus, Reményik Sándor író, Rudnay Gyula festőművész, gróf Teleki Pál földrajztudós, miniszterelnök (1939-41). A Corvin-koszorút 105 kiemelkedő alkotó vehette át az adott időszakban, többek között Bajor Gizi színésznő, Kodály Zoltán zeneszerző, Makkai Sándor és Molnár Ferenc, írók, Kós Károly építész, Szent-Györgyi Albert orvosbiológus. Az Országgyűlés a 2000. február 8-án elfogadott kitüntetésekről szóló törvényében újra lehetővé tette - miniszterelnöki hatáskörben - a Magyar Corvin-lánc, Magyar Corvin-koszorú és Magyar Corvin- díszjelvény adományozását a tudomány, a művészet, valamint az oktatás és művelődés terén szerzett kimagasló érdemek elismerésére. 2001. augusztus 14-én Teller Ede atomfizikus kapta elsőként a Corvin-lánc kitüntetést.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Horthy Miklós megalapítja a Corvin-kitüntetéseket

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tél: Szoknyával a politikában

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra