A rendszeres személyi adatnyilvántartás a római katolikusok 1563-ban zárult tridenti zsinatának döntése alapján kezdődött. Ekkortól a római katolikus plébániák négyféle anyakönyvet vezettek: keresztelési, bérmálási, házassági és halotti matriculákat. Hasonló anyakönyvek vezetését hamarosan más egyházak is megkezdték. A legrégibb fennmaradt magyarországi anyakönyv a soproni evangélikus egyház (1624) és a kőszegi katolikus plébánia (1633) matriculája. A magyar Országgyűlésben elsőként 1890. november 18-án Irányi Dániel képviselő javasolta a szélesebb hatókörű egyházpolitikai reformok kidolgozását és végrehajtását. A Vatikán és a magyar katolikus egyházi vezetés azonban elutasító magatartást tanúsított az ügyben. XIII. Leó pápa azt az útmutatást adta, hogy az egyháznak tűrnie kell, ha bevezetik a polgári anyakönyvezést, de nem szabad azt jóváhagynia, noha annak megvalósítása, más európai államokhoz hasonlóan, nem fogja lényegesen gyengíteni a befolyását.