Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Veszélyben New Orleans történeti öröksége

2005. szeptember 13. 13:00

A könyvtárak és a különböző történelmi archívumok munkatársai kétségbeesetten próbálnak minél több történeti emléket megmenteni a hurrikán sújtotta területekről. Mivel azonban a mentések esetében a fontossági sorrendben érthető módon az embereké az elsőbbség, így a történeti emlékek mentésére csak később kerülhet sor.

<

Érintetlen területek

A non-profit National Coalition for History jelentése mutatta be nemrég, hogy New Orleansban mekkora pusztítást okozott a hurrikán és az árvíz. A tanulmány szerint a légifotókon a francia negyed viszonylag jó állapotban van, így a Caf du Monde, a Preservation Hall, és a St. Louis Katedrális szinte érintetlenül vészelték át a nagy vihart. Szintén kevés veszteséggel úszta meg a pusztítást a New Orleans-i Szépművészeti Múzeum is, mely az amerikai dél legfontosabb gyűjteményével rendelkezik.

A jelentés azonban kitér arra is, hogy a város más részei nem voltak ennyire szerencsések. Komoly kulturális károk keletkeztek a New Orleans-i Közkönyvtárban, mivel a városi archívum egy részét az épület pincéjében őrizték, így azt teljesen elöntötte a víz. A Könyvtár épületében azonban nagyobb kár nem esett, és itt nem is fosztogattak komolyan - a könnyen elérhető könyveket ugyanis még a hurrikán előtt biztonságba helyezték, így azok a fosztogatók, akik pár ablakot is betörtek, csak egy-két számítógépes terminált vittek el.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Veszélyben New Orleans történeti öröksége

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra