Csupa(sz)épség
2005. szeptember 5. 13:12 Petik Linda
Rermészetes és mindennapos dolog, hogy férfiak és nők szerte a világon pénzt, fájdalmat nem sajnálva, vágják, tépik, csipkedik szőrzetüket.
<
A korai depilálószerek igen sokféle anyagból készültek, úgymint gyanta, szurok, fehérbor vagy borostyán és gumi kivonata, a szamár zsírja, nőstény kecske epéje, vagy akár denevérvér. I. e. 3000-4000 körül már külön erre a célra készített szőrtelenítő krémek léteztek (rhusma turcorum). Ezek a szerek természetes arzén-trisulfid, égetett mész és keményítő keverékei voltak.
Az ősi egyiptomiak között a simára borotváltság egyértelműen státuszszimbólum volt. Közember és rabszolga nem borotválhatta le a fejét, de a fáraónál és környezeténél kötelező érvényűnek tartották. Teljesen kopasz fejükön aztán igen bonyolult parókákat és díszeket viseltek, melyek mind gazdagságukat és rangjukat hivatottak mutatni. Erre utal Nefertiti híres mellszobra is: egy erősen, de ízlésesen festett arc, kopasz, szép formájú koponya, vékony, hosszú nyak s egy hatalmas süvegszerű korona. E látvány egyszerre fenséges, tiszteletet ébresztő és férfiszemnek gyönyörködtető. A kopaszság ebben az időben maga volt az erotika, egy nemes hölgy sima feje ellenállhatatlan szépséget tükrözött, s látványától vágy ébredt a férfiak szívében.
Ezért hát a legkülönbözőbb eszközökkel és módszerekkel irtották a szőrzetet. A borotva, a habkő, de a test egyéb területein alkalmazott méhviasz, égetett mész, keményítő vagy arzén mind-mind részei voltak a mindennapos kozmetikának. A szőrtelenség e mániája nemcsak a divat és a szépség terén bírt jelentőséggel, hanem higiéniai szempontból is elengedhetetlen volt. A forró közel-keleti klíma elősegítette baktériumok és betegségek terjedését, így a test teljes szőrtelenítése jó megoldásnak bizonyult a fertőzésekkel szembeni küzdelemben.
A cikk teljes terjedelmében a 2005. évfolyam szeptemberi számában olvasható!