50 éve halt meg Szekfű Gyula
2005. július 1. 09:18
Ötven éve, 1955. június 28-án halt meg Szekfű Gyula, a magyar polgári történetírás kiemelkedő alakja, jelentős publicista, egyetemi tanár, akadémikus.
<
| Szekfű Gyula és a magyar történetírás nagyjai a Múlt-kor Panteonjában |
1916-ban Budapesten megkapta magántanári oklevelét a 16-18. századi magyar történelemből, 1925-ben az intézmény újkori magyar történeti tanszékének egyetemi tanára lett. Ugyanebben az évben levelező, 1941-től rendes tagja a Magyar Tudományos Akadémiának. Már pályakezdésekor kitűnt alapos forráskritikai érzékével, a korabeli polgári történelemtudomány beható ismeretével és erős társadalomtörténeti érdeklődésével. Már első műve, az 1913-ban megjelent A száműzöt Rákóczi hatalmas vihart kavart, mert szakított az idealizált Rákóczi-ábrázolással és a reálpolitikust mutatta be.
A világháború és a Tanácsköztársaság viharai után, 1920-ban látott napvilágot a Három nemzedék című esszéje, amelyben megfogalmazta a kommün után hatalomra került rendszer hivatalos ideológiáját, szenvedélyesen bírálva a liberalizmusnak elkötelezett nemzedékeket. Az 1927-1938-ig általa szerkesztett Magyar Szemlében Bethlen István politikáját támogatta, de közölte az új utakat kereső, tehetséges fiatalok műveit is. Az 1930-as évek végére felülvizsgálta nézeteit, és - már konzervatív oldalról - bírálta a fasizmust, az akkori kormányokkal szemben ellenzéki álláspontot képviselve.
Az 1944 márciusi német megszállás alatt nem publikált, a nyilas hatalomátvétel után illegalitásba kényszerült. A háború után aktív résztvevője lett a közéletnek, s bár egyetlen pártnak sem volt tagja, elfogadta, hogy a szociáldemokraták és a kommunisták hatalomra kerültek, s hogy a Szovjetunió beleszólhat az ország ügyeibe. 1945. április 2-án egyike volt azon közéleti személyiségeknek, akiket beválasztottak az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. A koalíciós pártok megállapodása alapján Szekfűt 1945-ben rendkívüli moszkvai követté, 1948-ban nagykövetté nevezték ki. Megbízatásának ideje alatt kezdtek formálódni a két ország közötti gazdasági, államközi és kulturális kapcsolatok, 1948-ban pedig sor került a barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírására. Még Moszkvából küldte haza Forradalom után című könyvének kéziratát, amelyben úgy vélekedett: el kell fogadnunk, hogy társadalmi fejlődésünkből kimaradt a nyugati típusú polgári demokrácia és el kell fogadnunk a szovjet típusú (általa rokonszenvvel ábrázolt) demokráciát.
A kommunista hatalomátvétel után felmentették, s a Külügyminisztérium nyugállományba helyezte. Ekkor már nem tanított, de tagja maradt az újjászervezett MTA-nak, 1953-ban országgyűlési képviselő lett, 1954 januárjától 1955. június 28-án, Budapesten bekövetkezett haláláig az Elnöki Tanács tagja volt. 1930-ban megkapta a Corvin-koszorút, 1948-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével tüntették ki.
(Panoráma - Sajtóadatbank)
Támogasd a 
szerkesztőségét!
