“Mi ez, mi ez, mi ez, ez a rettentő csengetés? Tűz van? Ezek nyilván tűzoltók... (...) Krrr... Brrr… Dehogy... hiszen ez a vekker... A vekker csönget... De hiszen akkor fél hét van már... fel kellene kelni. (...) Hát kérem, Bauer, csak nyugalom. Csak nyugalom, kedves Bauer, azért nem muszáj elsietni a dolgot... Nem kell kapkodni, meg lehet csinálni azt a felkelést szép nyugodtan – biztos kézzel – előkészítve... Zrínyi se rohant ki csak úgy az ágyból, hanem előbb előkészült... Kérem, tanár úr, én készültem…” Az első szeptemberi tanítási napon megszólaló ébresztő generációk óta megrázó élmény, az idő ezen mit sem változtat. Habár a szülői szigor hajlamos elfeledni, milyen is volt az iskolapadban, ha a saját gyermekéről van szó, Karinthy Frigyes örök klasszikusa a bizonyíték arra, hogy apáink apáinak az apái is ugyanúgy rettegtek a feleléstől, szórakoztak a szünetben, és várták a kicsöngőt, mint a mai diákok. A Fortepan fotóival elevenítjük fel az iskolapadok “varázsát”.