Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
2021. április 27. 12:55 Ligeti Dávid
Mustárgáz és társai
Az yperni támadással Haber ‒ a szó majdnem legszorosabb értelmében ‒ kiszabadította a szellemet a palackból, és a konfliktus lényegében egy vegyi háborúvá is alakult.
1915 tavaszán az antant néhány hét leforgása alatt sikerrel fejlesztett ki gázmaszkokat, amelyek a kezdeti vegyvédelmet biztosították ‒ a németek már a háború kezdetén rendelkeztek ilyenekkel. A harci gázt hamarosan az antant is használni kezdte, a korábban említett időjárási adottságok kihasználásával. A közvetlen károsító hatások mellett a gázokat mesterséges ködök létrehozására is használták, amely elősegítette a támadó hadműveletek végrehajtását.
A légzőszervekre ható fojtógázok mellett hamarosan megjelentek a mustárgázok is, amelyek elsősorban a bőrfelszínt roncsolták. Ez még a klórgáznál is alattomosabb fegyver volt: elsősorban a szabad levegővel érintkező bőrfelületeken hatott, de még a ruhán keresztül is tudott roncsolni. Ráadásul a tünetek sokszor csak órákkal a támadás után jelentkeztek.
A háború folyamán mintegy húszfajta harci gáz bevetésére került sor, 1917-től pedig a legtöbb gázvetés során kombinált támadást hajtottak végre, vagyis egyszerre vetettek be a bőrt irritáló, illetve a légzőrendszert károsító vegyületeket.
Az előbbiek általában elviselhetetlen viszketést okoztak, amelynek hatására általában el kellett mozdítani az arcról a gázmaszkot, ezt követően pedig a fojtógázok fejthették ki hatásukat. A korabeli gázmaszkok ráadásul nem nyújtottak százszázalékos védelmet: számos típus egy-két ‒ gázzal fertőzött ‒ óra elteltével már nem működött megfelelő hatékonysággal, így ismételt gáztámadások esetén is adódhattak mérgezések.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
