Az ünnep, amikor kötelező a hangoskodás a zsinagógákban

2015. március 3. 15:58 MTI

A hagyományosan karneválokkal és társas összejövetelekkel együtt járó ünnepen a zsidók arra emlékeznek, hogy Eszter, Ahasvérus (Artaxerxész) perzsa király zsidó felesége megakadályozta, hogy a király főembere, Hámán elpusztítsa a Perzsiában élő zsidókat. A leírt események időpontja körül van bizonytalanság, a legvalószínűbb, hogy i. e. 474 körül játszódhattak le. A bibliai történet szerint Hámán, a király kegyeltje és minisztere meggyűlölte a zsidókat, és az egész nemzetet ki akarta irtani. Naponta vetettek neki sorsot, hogy melyik nap a legkedvezőbb tervének végrehajtására, innen az ünnep neve - a "pur" ugyanis héberül sorsvetést jelent, és ennek többes száma a purim.

Hámán végül ádár hónap 13. napja mellett döntött, és a királytól - a zsidókat a birodalom ellenségének beállítva - rendeletet csikart ki legyilkolásukra és kifosztásukra. Eszter nagybátyja, az Ahasvérus előtt nagy becsben álló Mordecháj (Mardukeus) tudomást szerzett a titkos parancsról, és meggyőzte a királynét, hogy járjon közben nemzetségéért. Eszternek ez sikerült, Hámán lelepleződött, és őt akasztották fel az általa Mordechájnak állított bitófára. Ahasvérus újabb rendeletet bocsátott ki, amely arra jogosította fel a zsidókat, hogy fegyverrel is megvédhessék magukat.

Így aztán a nap, amely pusztulásuk napjának volt szánva, a bosszú napja lett: a zsidók megölték támadóikat, köztük Hámán tíz fiát. Asszony vagy gyermek nem volt az áldozatok között, és a legyilkoltak vagyonához sem nyúltak. Susában, a fővárosban a király még egy napig engedélyezte a zsidóknak, hogy végezhessenek azokkal, akik őket akarták megölni. (Michelangelo a Sixtus-kápolna freskóin a történetből három epizódot festett meg.) A történet, amelyben az események váratlan fordulata folytán az elnyomó fegyvere önmaga ellen fordult, és így a zsidó közösség képes volt megvédeni magát az erőszakkal szemben, évszázadokon át reménységet és bátorítást adott a zsidó közösségeknek.

Mivel az ószövetségi Eszter könyve, a Megilla szerint a purim a zsidók számára a fény és a vigalom, az öröm és a tisztesség ünnepe, ma is a korlátlan jókedv jellemzi. Ádár haváról az áll a zsidó tanításokban, hogy ez az év legszerencsésebb hava. Ádár 13-án, az ünnep előestéjén Eszter böjtje (Táánit Eszter) van, ekkor és másnap reggel is felolvassák a zsinagógában az ószövetségi Eszter könyvét. Ez az egyetlen alkalom, amikor az imaházban hangoskodni lehet, sőt kell is, például Hámán nevének említésekor. Ádár hó 14. napja a tulajdonképpeni ünnep, majd 15-én a Susán-purimot ünneplik, emlékezve arra, hogy a hajdani perzsa fővárosban csak egy nappal később fejeződött be a harc - ez azoknak a városoknak az ünnepe, amelyek Józsué idejében fallal voltak körülvéve, mint például Jeruzsálem.

Purimkor finom ételeket küldenek a barátoknak, adományt a szegényeknek, hogy ők se nélkülözzenek az örömünnepen. E napon tilos böjtölni, ünnepi vacsorát kell tartani, és érdemes annyi lechájimot ("az életre" héber pohárköszöntés) koccintani, hogy ne tudjanak különbséget tenni az átkozott Hámán és az áldott Mordecháj között. Purim hagyományos étele a töltött káposzta, a főzelék, a sütemények közül a flódni (almás, mákos, diós lepény), a kindli (mákos vagy diós tekercs), a hámántáska (mákkal vagy lekvárral töltött, háromszög alakú sütemény). Purimkor szokás maskarába öltözni, tréfás színdarabokat előadni, sőt még kártyázni is.