Az Enigma feltörése után sem állhatták minden német lépés útját a britek
2022. október 14. 08:57 Múlt-kor
Az Enigma
A holland Hugo Koch 1919-ben fejezte be különleges rejtjelezőgépe első változatát, amelyet aztán a német Arthur Scherbius dobott piacra 1923-ban.
A szerkezetet eredetileg tisztán kereskedelmi célra szánták, azonban 1928-ra felismerte az újrafegyverkezésre készülő német haderő, hogy katonai célra felbecsülhetetlen értéke lehet. A Reichswehr megvásárolta a készüléket, és további fejlesztését a legnagyobb titokban végezte.
Az Enigma rejtjelezőgépet különböző változatokban 1928-tól a II. világháború végéig használták a német fegyveres erők.
A végső, második világháborúban használt formájában az Enigma egy billentyűzettel, egy csatlakozólappal, három vagy négy forgótárcsával, két statikus tárcsával, illetve egy felvillanó égőket tartalmazó álló táblával rendelkezett.
A rendkívül komplex belső kábelrendszer segítségével ötféle változón keresztül rejtjelezte az üzeneteket: a) a forgótárcsák belső kábelein keresztül, b) azáltal, hogy a tárcsák közül melyiken ment keresztül az adott jel, c) a tárcsák sorrendjén (balról jobbra miként helyezkedtek el egymáshoz képest), d) a tárcsák (forgó) peremének adott pillanatbéli helyzetén, illetve e) a tárcsák egymáshoz való kábelcsatlakozásain keresztül.
Az Enigma gépek „alapbeállítását” általában naponta egy adott időpontban változtatták, és egy „kulcsbeállítás” előzte meg az egyes üzeneteket is. Ezáltal a fogadó gép dekódolni tudta a feladó gép által küldött üzeneteket oly módon, hogy a begépelt betűk a függőleges táblán a rejtjelezett megfelelőjükként villantak fel.
Az Enigmával rejtjelezett üzeneteket a németek feltörhetetlennek tartották. A változók száma olyannyira magas volt, hogy a sikeres megfejtés esélye 150 trillió (az egymillió harmadik hatványának 150-szerese) volt.
Minden egyes lehetséges beállítás végigpróbálása, percenként egy beállítással tovább tartott volna, mint a világegyetem jelenlegi ismereteink szerinti kora.