Az elpusztíthatatlan katona
2015. január 8. 13:30
A kórházban saját pizsama várta
A férfi visszatért Angliába, s egy Park Lane-i idősek otthonában lábadozott, ahová egyébként minden egyes alkalommal visszakerült, amikor újabb sérülést szerzett. Mivel ez rendszeressé vált, az ápolónők mindig a saját pizsamájával és egyéb tárgyaival várták a nyolc alkalommal visszatérő katonát. De Wiart hamarosan üvegszemet kapott, amelyet sohasem bírt elviselni, s a szóbeszéd szerint egy alkalommal annyira törte a szemüregét, hogy kidobta a taxiból. Ezt követően egy fekete szemfedőt kezdett viselni.
1915 májusában már a második ypres-i csatában látjuk viszont a fronton, ahol a németek által megindított tüzérségi támadás két ujját is letépte, s súlyos sérülést szenvedett bal karján. Kezdetben a sebészek nem akarták levágni a kezét, ám az év végén végül mégis az amputáció mellett döntöttek, írta a parancsnok a sokatmondó Happy Odyssey (Boldog Odüsszea) című önéletrajzi kötetében. "A sérülései és testi fogyatékosságai sohasem hátráltatták, sokkal inkább inspirálták őt. Igazi példa a mai katonák számára" - mondta a BBC-nek Thomas O'Donnell zászlós, aki a Scots Guards első zászlóaljával teljesített szolgálatot Afganisztánban.
Miután de Wiart még egyszer meggyőzte a csodálkozó orvosokat alkalmasságáról, 1916-ban a Gloucestershire-i ezred nyolcadik zászlóalja élén a somme-i csatában valóságos legendává vált. A szemfedős, bajszos, félkezű parancsnoknak a beszámolók szerint olyan kisugárzása volt, hogy katonái félelme elmúlt. A La Boiselle faluért folyó heves harcok közepette a másik három antant vezetőt kiiktatták a németek, így az összes egység de Wiart irányítása alá került, aki személyesen vezetett támadásokkal végül megtörte a német ellenállást. Tetteiért kapta meg az altisztek és közkatonák számára alapított Viktória-keresztet.
Néhány történész szerint de Wiart - akinek a Somme mentén folyó harcok során a koponyáját is találat érte - bátorsága időnként a nemtörődömség határát súrolta, és sokszor nem átgondolt utasításokat osztogatott. Timothy Bowman, az első világháború történetét kutató szakember szerint a parancsnok bátor katona és hatékony, valamint jól képzett vezető volt, azonban az a "szokása", hogy állandóan az első sorban akart küzdeni, s ezért gyakran meg is sérült, nem sok jót ígért arra nézve, hogy egy egész hadosztályt is képes lenne-e irányítani.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
