Az arcra mért ütések tompítása lehetett a szakáll evolúciós szerepe
2020. május 19. 19:35 Múlt-kor
Napjainkban a szakáll egyre nagyobb népszerűségnek örvend a férfiak körében, és a történelem folyamán is számos kultúrában fontosnak tartották, mint a férfiasság jelképét, egyes közösségekben pedig a ma is vallási jelentőséggel bír. Evolúciós funkciója azonban – ha van – meglehetősen vitatott: egy új elmélet szerint a telt szakáll a fizikai küzdelemben nyújthatott őseinknek némi védelmet, miként az oroszlánok sörénye.
Az oroszlán sörénye a szakértők szerint nyújt némi védelmet az állatnak a torkát támadó ellenfelek karmaival szemben, egy nemrég az Integrative Organismal Biology szaklapban publikált tanulmány pedig arra próbál választ keresni, hogy az emberi szakáll vajon elláthatott-e valaha hasonló védelmi funkciót – elsősorban az állra érkező ütések tompítását.
Charles Darwin (aki élete nagy részében borotvált volt, ám idős korára jókora szakállat növesztett) szintén védelmi szerepet tulajdonított az oroszlánok sörényének, az emberi arcszőrzetet azonban „díszítőelemnek” nevezte, amely a nők tekintetének vonzására szolgál. A tanulmány szerzői azonban úgy gondolták, érdemes megvizsgálni egyéb lehetőségeket is.
Újabban egyre több bizonyíték mutat afelé, hogy az emberi test egyes tulajdonságai a hím egyedek közti fizikai konfliktus folytán választódtak ki, ezek közé tartozik egyes szakértők szerint a férfi arc formája is.
A feltételezést egyszerűen tesztelték: a csonthoz hasonló sűrűségű és felépítésű anyagból egyenlő, téglaszerű egységeket készítettek, és birkabőrrel borították őket – a kutatók elmondása szerint ez lényegesen könnyebben kivitelezhető volt, mint valódi szakállas holttesteket szerezni és használni.
Habár a gyapjú tulajdonságaiban nem felel meg százszázalékosan az emberi arcszőrzetnek, „a benne lévő szőrtüszők száma megközelíti a telt szakáll sűrűségét, ami nem igaz a legtöbb egyéb állatfaj bundájára” – írták.
A szimulált állkapcsokat háromféle birkabőrrel borították: teljesen gyapjasakkal, nyírottakkal, illetve olyan birkabőrrel, amelyből a szőrtüszőket is kihúzkodták. Ezek alapján azt várták, kiderül, mennyiben nyújthat védelmet a dús szakáll, vagy esetleg maguk a szőrtüszők a teljesen csupasz bőrhöz képest.
A betekert „csontokat” egy üllőre helyezték, és fentről egy tompa fémrudat ejtettek rájuk. A „szőrös” példányok úszták meg a legjobban a kísérletet, a másik kettőnél 30%-kal több becsapódási erőt voltak képesek elnyelni.
A rudat ejtő gép azon beállításánál, amelynél az összes teljesen csupasz minta károsodott, a megnyírt bőrrel fedett „csontok” 95 százaléka járt ugyanígy, míg a teljes gyapjú által védettek mindössze 45 százaléka repedt vagy tört el. A teljesen gyapjas minták emellett a becsapódás későbbi szakaszában érték el töréspontjukat, mint a kevésbé védettek.
„Tanulmányunk eredményei azt mutatják, a szőr igenis képes jelentősen csökkenteni a tompa ütések becsapódási erejét, és energiát elnyelni, ezáltal csökkentve a törés előfordulását” – írták.
„Ha ugyanez igaz az emberi arcszőrzetre, akkor a telt szakáll képes lehet az arckoponya sérülékeny részeit, mint amilyen az állkapocs, megvédeni a veszélyes ütésektől. Feltételezhető, hogy csökkentik a felszíni sérülések, vágások és zúzódások előfordulását is az arc bőrén és izomzatán” – összegeztek tanulmányukban a kutatók.
Hogyan lehetséges mindez? A szerzők szerint az egyes szőrszálak átvehetik az ütések erejének egy részét, nagyobb felületen terítve el azt, azonban további kutatásokra van szükség a mechanizmus pontos meghatározásához. Az egyes emberek arcszőrzet ráadásul nagyban különbözhet egymástól szálvastagságban és göndörségben, és lehet dúsabb vagy ritkább is, eszerint pedig különbözhet ütéstompító hatásfokuk is.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
