Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
Amikor még a zongorázás vagy a hímzés segített elnyerni a biztos állást

Amikor még a zongorázás vagy a hímzés segített elnyerni a biztos állást

2024. augusztus 12. 17:05

A történelem sokáig csak a nagy emberekről szólt, de a Postamúzeum új időszaki kiállítása most a hétköznapi hősökre, a postásnőkre fókuszál, akik a vállalat történetének meghatározó, mégis gyakran elfeledett szereplői. A Kultúra.hu cikke.

<

Kiegyezés – a nőkkel is

Az 1867-es kiegyezést követően jött létre a Magyar Királyi Posta, amelynek első vezetője Gervay Mihály volt, aki számos progresszív intézkedést bevezetett.

Ilyen volt az az 1870-es rendelet is, amely lehetővé tette, hogy minden 18. életévét betöltött nő letegye a kiadói vizsgát, ami azt jelentette, hogy önállóan is munkát vállalhattak a postahivatalokban.

Ugyan ezt megelőzően is dolgoztak már nők a postákon, de leginkább a családi üzlet továbbvitelével, örökléssel kerülhettek be a rendszerbe: például, ha egy nő megözvegyült, gyakran átvette a férje hivatalának igazgatását.

Az 1870-es rendelet után azonban már vizsgázniuk kellett, és komoly esküt kellett tenniük, amelyben többek között azt vállalták, hogy diszkréten kezelik a kezükbe kerülő iratokat és telefonbeszélgetéseket.

A kiegyezés utáni időszak robbanásszerű növekedést hozott a postán, így mind több terület nyílt meg nők előtt is. Azért ne legyenek illúzióink, a bérek közötti differencia még jó sokáig fennállt a férfiak javára.

A munkavállaláshoz nem kellett érettségi, elég volt az elemi vagy polgári iskola elvégzése és a kiadói vizsga megléte. A kiállításon egy-egy önéletrajzba is bele lehet pillantani: sokan emelték ki például a zongorázást vagy hímzést a képességeik közül, amelyek a gyorsaságot és a precizitást igénylő munkákban előnyt jelenthettek.

A nők jövedelme hivatalonként és pozíciónként változott, de az sem volt mindegy, hogy mely településen végezték a munkájukat.

Györgyei Szabó Magdolna által készített teljes cikk a Kultúra.hu oldalán olvasható.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Amikor még a zongorázás vagy a hímzés segített elnyerni a biztos állást

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra