Amerikai „sógunt” kapott Japán a feltétel nélküli megadásért cserébe

2020. szeptember 2. 10:55 MTI, Múlt-kor

Japán az 1930-as évektől terjeszkedett a távol-keleti és csendes-óceáni térségben, melyet érdekövezetének tekintett. 1931-ben elfoglalta Mandzsúriát, 1937-től birtokba vette Kína nagy részét, 1939-ben betört Mongóliába, ahol a szovjet Vörös Hadsereg állította meg, 1940-re pedig megszállta Indokína északi részét.

A második világháború a csendes-óceáni hadszíntéren 1941. december 7-én kezdődött meg, amikor Japán hadüzenet nélkül megtámadta az Egyesült Államokat, súlyos károkat okozva a Pearl Harbor-i támaszponton horgonyzó amerikai flottának.

A japán haderő ezután szinte akadálytalanul nyomult előre: behatolt Burmába, elfoglalta Szingapúrt, a Fülöp-szigeteket, Holland-Indiát, már Ausztráliát fenyegette, s úgy látszott, hogy karnyújtásnyira van a "Nagy Kelet-Ázsiai Közös Jóléti Övezet"-nek nevezett birodalom létrejötte.

Az amerikaiak nyomasztó anyagi és létszámbeli fölénye azonban egy idő után érvényesülni kezdett. Jellemző, hogy amíg a japánok a háború alatt 10 repülőgép-hordozó hajójuk mellé 18-at építettek, addig az Egyesült Államok 120-at. A japánok hiába harcoltak önfeláldozó megszállottsággal, 1942 végétől védelemre kellett berendezkedniük. Az amerikai hadvezetés a "szigetről szigetre ugrás" stratégiáját követte: az elfoglalt szigeteken nem bajlódtak a védők teljes felszámolásával, repülőteret építettek, s nyomultak tovább.

A japán flotta 1944 októberében minden idők legnagyobb tengeri csatájában, a Fülöp-szigetek mellett vereséget szenvedett, és lényegében megsemmisült, a délnyugati csendes-óceáni szigeteken és Indonéziában még harcoló japán erőket pedig az amerikaiak elszigetelték. Az akkor már másfél millió katonát számláló, 25 ezer repülőgépet, hatalmas flottát felvonultató amerikai hadsereg előtt nyitva állt az út a japán anyaszigetek felé, az utolsó védvonalnak számító, erődnek kiépített Okinavát hatalmas véráldozatok árán 1945 áprilisára foglalta el.

Miután Európában 1945. május 9-én a német fegyverletétellel véget értek a harcok, a három szövetséges antifasiszta nagyhatalom, az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Nagy-Britannia vezetői a potsdami értekezleten július 26-án Japánt is feltétel nélküli megadásra szólították fel. A tokiói vezetés abban reménykedett, hogy a háború elhúzódása esetén kompromisszumos békével megtarthatja az elfoglalt területek egy részét, s nem válaszolt érdemben az ultimátumra.

Az amerikaiak augusztus 6-án Hirosima, majd 9-én Nagaszaki ellen is bevetették az atombombát, augusztus 8-án pedig a Szovjetunió is hadat üzent Japánnak. A helyzet reménytelenségét látva a császári konferencia augusztus 14-én beleegyezett a megadásba, amit másnap Hirohito császár rádióbeszédben jelentett be. A japán lakosságot nemcsak a döntés sokkolta, hanem az is, hogy az addig istenként tisztelt uralkodó nyilvánosan megszólalt.

A kapitulációs okmányt 1945. szeptember 2-án írták alá a Tokiói-öbölben horgonyzó amerikai Missouri csatahajó fedélzetén. Először Douglas MacArthur tábornok, a csendes-óceáni amerikai haderő főparancsnoka mondott rövid beszédet, majd a szmokingot és cilindert viselő Sigemicu Mamoru japán külügyminiszter és az uniformisba öltözött Umezo Josigiru vezérkari főnök után valamennyi szövetséges ország nevében ő írta alá a fegyverletételi egyezményt. A húszperces ceremónia után a japán küldöttség távozott az amerikai hadihajóról.

Az új japán kormányfő Higasikuni Naruhiko herceg lett, de a lényegi hatalmat a "sógun" MacArthur gyakorolta. A japán háborús főbűnösöket 1948-ban a nürnbergihez hasonló perben halálra ítélték és kivégezték, de Hirohito császár a trónján maradhatott.

Japán és az Egyesült Államok között formálisan 1951. szeptember 8-án, a békeszerződés aláírásával szűnt meg a hadiállapot, a Szovjetunió és Japán pedig csak 1956-ban, közös nyilatkozatban nyilvánította hivatalosan lezártnak a háborút, de a két fél (illetve 1992-től a Szovjetunió jogutódjának számító Oroszország) a Kuril-szigetek körüli területi vita miatt azóta sem kötött békeszerződést.

A második világháború volt a történelem eddigi legnagyobb fegyveres konfliktusa, amelyben 61 ország vett részt, közülük 40 vált tartósan hadszíntérré. Becslések szerint az első totális háborúban mintegy 75 millió ember halt meg, kétharmaduk polgári személy.