Álmukból verte fel Kecskemét lakóit az egész országban érezhető földrengés 1911-ben
2022. július 8. 16:20 Múlt-kor
Magyarországon nem ritkák a földrengések, a különbség a világ nagy törésvonalaihoz képest pusztításuk mértékében (és Richter-skálán mért erősségükben) keresendő. Ugyan a történelmi erejű földmozgásokhoz, mint az 1755-ös lisszaboni katasztrófához fogható eseményre hazánkban nem volt példa, az 1763-as komáromi földrengés, és az 1911. július 8-án, 111 éve pusztító kecskeméti földrengés is kitörölhetetlen nyomot hagyott emlékezetünkben.
Pusztító rengések
A földrengések 1935-től, a Richter-skála bevezetésétől mérhetővé váltak. Ez önmagában mégsem mutatja meg az emberiségre gyakorolt hatásukat, amely jóval túlmutat a számokon.
Az eddigi legnagyobb, Richter-skála szerinti 9,5-es erősségű földrengést 1960-ban rögzítették Chilében, de az itt tapasztalt pusztítás össze sem hasonlítható az ennél némileg gyengébb, mégis több mint 200 ezer halálos áldozatot követelő 2004-es indiai-óceáni rengéssel, amely pusztító szökőárt idézett elő.
9-es erősséget meghaladó földrengések körülbelül 20 évente fordulnak elő, ez azonban nem jelent védelmet egy esetleges katasztrófától. A történelem legpusztítóbb és legemlékezetesebb földrengései többnyire a fennáló körülmények és a helyszínek miatt okoztak féktelen pusztítást.
Ami az áldozatok számát illeti, az 1556-ban a kínai Sanhsziban bekövetkezett rengés több mint 800 ezer halottjával áll a szomorú lista élén, ezt követi az 1976-os – szintén kínai – tangsani katasztrófa, a hivatalos, kormány által közölt (bár kétkedve fogadott) statisztika alapján 242 769 halálos áldozattal.
Az ókori és középkori földrengések esetében a halottak számáról csak becsléseink lehetnek. Az 526-os antiochiai földrengés akár 250 ezer emberéletet is kiolthatott a Bizánci Birodalomban, amelyet tetézett az eseménnyel járó tűzvész pusztítása is. A keresztes hadjáratokról ismert, törésvonalon fekvő Aleppó 1138-ban szintén százezrekben mérhető halálesetet okozó rengés epicentruma volt.
Az 1755-ös lisszaboni földrengés és szökőár
Lisszabon 1755-ig egy kulturálisan sokszínű, igazi kora újkori világvárosnak számított, de a Szent Vince-foktól körülbelül 200 kilométerre nyugat-délnyugati irányban keletkezett földrengés elpusztította a települést. A korabeli krónikákban óriási visszhangot keltő esemény a beszámolók szerint 60 ezer áldozatot követelt, a földrengés okozta hullámhegy pedig nem csak Franciaország, de még Anglia partjait is elérte.
A Kárpát-medence ugyan törésvonalaktól mentes, de védelmet nem nyújt a földkéreg mozgásaival szemben. Noha közepes erősségű, 4,5–5-ös szintet meghaladó rengések csak néhány évtizedenként fordulnak elő, a gyenge, 2-es vagy 3-as erősségű rengések már sokkal gyakoribbak.
Karl Friedel alkotása a komáromi földrengésről
Az első feljegyzés még a római korból, 456-ból maradt fent, a híradások szerint Savaria (Szombathely) városát pusztította földrengés. Az újkortól kezdve részletesebben dokumentáltak a földmozgások hazánkban is, a történelmi fordulópontot az 1763-as, 6,2–6,3 erősségű komáromi földrengés jelentette. A 63 halálos áldozatot követelő katasztrófa során az épületek harmada összedőlt, ép ház szinte nem is maradt a városban. Az esemény az irodalmat is megihlette, Jókai Mór Az elátkozott család című regényében emlékezik meg Komárom balsorsáról.
Még évtizedekig utórengések következtek, és a 19. század sem maradt „csendes”: 1810-ben Mór települést sújtotta egy 5,4-es erősségű földrengés.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
