A Vöröskereszt magyar atyja és az emberség képviselői

2021. június 14. 09:31 Múlt-kor

A Vöröskereszt magyar zászlóvivője

„Árulókkal nem tárgyalok!” – utasította el 1848. október 24-én Windischgrätz herceg a Bécs felé vonuló magyar honvédsereg hozzá érkező követét. A Kossuth Lajos levelét kézbesíteni igyekvő Ivánka Imre visszaindult a magyar tábor felé, útközben azonban Jelačić horvát bán emberei a hadijog szabályait felrúgva elfogták.

Az újonc honvédsereget Pákozd előtt ráncba szedő ezredes az egész magyar szabadságharcot bécsi, majd königgrätzi fogságban töltötte. Bár sokan a magyar hadak leendő fővezérét látták benne, a sors más utat szánt neki.

Az 1850-ben szabadult Ivánka a harcmezőn kívül, az élet számos területén megtalálta a helyét. Már az ötvenes évek hajnalán támogatta a szegény sorsú 48-as honvédeket, később a képviselőház tagjaként politizált, nevét megtalálhatjuk a Magyar Gőzhajózási Társaság alapítói, a gácsi finomposztógyár részvényesei között, de a Magyar Északkeleti Vasút RT. vezetőségében is. Ami miatt azonban a leginkább emlékeznünk kell rá, az végül mégis a véres csataterekhez kötődik.

Henry Dunant vöröskeresztes mozgalmának szele már 1867-ben elérte a frissen alakult Osztrák–Magyar Monarchiát. Mivel Budapest ragaszkodott ahhoz, hogy Magyarországon ne dualista, hanem önálló szervezet alakuljon, a tárgyalások sokáig elhúzódtak.

1878 júliusában azonban magyar vér hullott Bosznia-Hercegovina okkupálásakor, és mivel a sebesültek ápolása ekkor még távolról sem volt megoldva, a tanácskozó urak helyett a hazai nőegyletek léptek működésbe. Gyűjtési akciójuk során élelmiszer, fehérnemű, sebkötöző szer és dohány érkezett a távolba küldött honvédekhez.

Ivánka Imre számára azonban világossá vált, hogy a harctéren megsebesült bakák helyszíni gyógyításának pusztán jótékonysági alapon történő megszervezése nem túl hatékony. Végül Tisza Kálmánné kezdeményezésére alakult meg a Magyar Országos Segélyező Nőegylet, amelynek alapszabályát – Ivánka Imre tevékeny közreműködésével – úgy dolgozták ki, hogy azok illeszkedjenek a genfi egyezményhez, ily módon a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága lehetővé tette számukra a vörös kereszt jelzés használatát. Az egylet már az alapítása körüli napokban 150 tonna segélyszállítmányt tudott összeszedni, és az árvíz pusztította Szegedre küldeni.

Eközben Ferenc József gróf Károly Gyulára bízta a Magyar Szent Korona Országai Vörös-kereszt Egyletének létrehozását. Ennek első lépéseként a 1881. május 16-án megalakult a Vöröskereszt Férfiegylete, amely másnap Ivánka javaslatára egyesült a Nőegylettel, hivatalosan megalapítva a Magyar Szent Korona Országainak Vörös-kereszt Egyletét.

Az 1882-ben nemzetközileg is elismertté vált egylet gondnoka (igazgatója) a kiváló diplomáciai érzékkel megáldott Ivánka Imre lett, aki két évvel később személyesen számolt be Genfben a hazai mozgalom tevékenységéről. Az egyesült magyar Vöröskereszt története elején sem csupán a határokon belülre fókuszált: 1885-ben, a szerb–bolgár háború idején már nemzetközi segélyakcióban vett részt. Déli szomszédunknál – Ivánka személyes felügyeletével – egy százágyas kórházat rendezett be, a bolgároknak pedig sebesültszállító osztagot és sebkötözőket küldött.

Akik emberségből jelesre vizsgáztak

Kossuth Zsuzsa (1817–1854)

Kossuth Lajos húga – amellett, hogy tevékenyen támogatta bátyja politikai karrierjét – a Vöröskereszt önkéntes szervezetének magyarországi előfutáraként is ismert. Az 1848–1849-es szabadságharc során őt nevezték ki országos főápolónőnek, e minőségében élére állt a tábori kórházakban zajló ápolás megszervezésének, az ápolónők alkalmazásának és a felszerelés beszerzésének. Amikor a császáriak később perbe fogták, osztrák tisztek is kiálltak mellette, ugyanis Kossuth Zsuzsa kórházaiban a sebesült ellenséget is ugyanúgy ellátták.

Florence Nightingale (1820–1910)

A tehetős családba születő angol hölgy élete rendeltetését a betegápolásban találta meg. Szülei kezdeti rosszallása ellenére ápolónőnek tanult, majd az emberibb kórházi viszonyokért küzdött. A krími háború (1853–1856) során saját ápolónői gárdával indult a frontra, hogy a brit sebesültek szörnyű körülményein javítson – a tábori kórházak 42%-os halálozási aránya tevékenysége nyomán hamar 2,2%-osra csökkent. Képzett statisztikusként empirikusan tudta bizonyítani a higiénia fontosságát, amelynek elismerésére a kor orvostársadalma még nem állt készen. Azonban a nagyrabecsülés egyértelmű jele volt, hogy a Vöröskereszt VIII. Nemzetközi Konferenciáján (London, 1907) a magyar delegáció vezetője, gróf Csekonics Endre elnök azt javasolta: hozzanak létre egy alapítványt nemzetközi érdemérem adományozására, amelyet olyan hölgyek kapjanak, akik különösképpen kiemelkedők voltak a betegek ápolásában. A javaslatot a IX. Nemzetközi Konferencia (Washington, 1912) fogadta el határozatban. Florence Nightingale Emlékérmet először az első világháború után, 1920-ban osztottak. Ekkor a világ minden tájáról 51 ápolónő – köztük báró Apor Gizella és Durgó Ilona – részesült az elismerésben.

Hugonnai Vilma (1847–1922)

Az első magyar orvosnőként számos akadályt leküzdő Hugonnai Vilma nem csupán az orvoslásban, de az élet minden területén a nők egyenjogúságáért küzdött. A természettudományok iránt egész életében érdeklődő, 18 évesen férjhez adott lánynak Zürichig kellett mennie, hogy orvosi képzésben részesüljön, mert Magyarországon nőként erre nem volt lehetősége. Az 1879-es orvossá avatása után hosszú küzdelmet vívott diplomája hazai elismeréséért, ami végül 1897-ben sikerült. Az első világháborúban a Magyar Szent Korona Országai Vörös-kereszt Egylettel együttműködésben több városban betegmegfigyelő állomásokat szervezett.

Durgó Ilona (1886–1970) és Katalin (1889–1981)

A zalai Alsórajkról származó szegény testvérpár szerzetesnővérnek készült, végül a Magyar Szent Korona Országai Vörös-kereszt Egyleténél tanultak ápolónőnek a biztos megélhetés érdekében. Az első világháború szinte minden frontját bejárták, a szerb hadszíntértől a kórházvonatokon át az olasz csatatérig. A háború után Ilona szülésznőként folytatta, a második világháború idején a két testvér fiatalokat oktatott elsősegélyre. Helytállásukért kitüntetésben is részesültek: Ilona (Apor Gizellával együtt) 1920-ban a magyarok közül elsőként kapta meg a Vöröskereszt Florence Nightingale Emlékérmét, míg Katalin 1972-ben a szervezet legmagasabb kitüntetését, a Henry Dunant-érdemrendet.

Apor Gizella (1886–1971)

Apor Gizella a nagy múltú báró Apor család sarjaként ugyancsak élen járt példamutatásával, amikor a Magyar Szent Korona Országai Vörös-kereszt Egylete ápolónőjeként szolgált az első világháborúban. Frontszolgálata mellett a háború során Bulgáriában is járt, ahol a tífuszjárvány elleni védekezést vizsgálta. A háború végét követően Angliában tanulmányozta az ottani egészségügyi képzési rendszert. Ennek megfelelően szervezte át a hazai vöröskeresztes iskolákat, valamint alapította meg a Betegek Apostoli Mozgalmát. A második világháború során folytatta tevékenységét, mígnem a nyilasok a bátyjához, a későbbi vértanú Apor Vilmos győri püspökhöz internálták. A háború után 1949-es nyugdíjazásáig tovább segítette a betegeket.

Ernest Hemingway (1899–1961)

A XX. század egyik legnagyobb amerikai prózaírója legfőképpen mély, bensőséges kérdéseket feszegető regényeiről ismert, írásai azonban nem jöhettek volna létre kalandos életútja nélkül. Az Egyesült Államok 1917-es hadba lépésekor katonának jelentkezett, azonban rövidlátása miatt kizárták a szolgálatból. Ekkor látta meg a Vöröskereszt felhívását, amely gépkocsivezetőket keresett a frontra. Hemingway az Olaszország és az Osztrák–Magyar Monarchia által vívott harcok borzalmai közepette találta magát, súlyosan meg is sebesült – itteni élményei ihlették többek közt a Búcsú a fegyverektől című művét is.