A testi fenyítés volt Viktória királynő és Albert herceg fő gyermeknevelési módszere
2018. május 23. 16:21 Múlt-kor
Királyi házasságok
Ahogy telt az idő, a gyermekek közül nyolcat európai hercegekkel és hercegnőkkel házasítottak össze, a páneurópai dinasztia létrehozása végett. Elsőként Viktória hercegnő, a legidősebb, ment feleségül Frigyes Vilmos porosz herceghez (a későbbi III. Frigyes német császárhoz). Mindkét szülőt megviselte 17 éves lányuk elvesztése, de különösen Albertet, aki azt írta: „Az elválás nyilalló fájdalma nagy volt minden oldalon, és az üresség, amelyet Vicky hagyott háztartásunkban és családunkban sokáig tátongó marad.” De a dinasztikus kötelesség felül kellett, hogy írja az emberi érzéseket, és kedvenc lányát új és zavarba ejtő élet várta a porosz udvarban.
Az Albertre nehezedő nyomás, hogy teljesítse minden királyi kötelességét, és mellette tervének megfelelően nevelje fel gyermekeit, hatalmas volt. 1860-ban egy taposómalomban dolgozó szamárhoz hasonlította magát: „Ő is inkább bogáncsot rágcsálna a várárokban. Vajmi kevés köszönetet kap munkájáért.” Viktória, aki örökké önközpontú és érzelmes volt, idővel zokon vette, hogy Albert ilyen sok figyelmet fordít a gyermekekre. Gyakoriak voltak dühkitörései és vitáik, a feszültség pedig hatással volt Albert egészségére is – fogfájásban, álmatlanságban és hidegrázási rohamokban szenvedett. Az orvosokon kifogtak a tünetek, nem tudtak semmilyen diagnózissal előállni. Viktória nem tanúsított empátiát férje helyzete iránt. Vicky lányának küldött rengeteg levele egyikében azt írta: „A drága Papa sosem ismeri el, hogy jobban lenne vagy hogy felgyógyulna, inkább mindig olyan nyomorúságos arcot vág, hogy az emberek azt hiszik, nagyon is beteg.”
Albert küzdött tovább, elkeseredetten meg akarta valósítani a királyi családról alkotott vízióját. 1860-ban megszervezte a kulcsfontosságú dinasztikus házasságot: a walesi herceg számára Dániai Alexandra hercegnőt nézte ki feleségül. A változó világban fontos volt, hogy ezt egyszerre állítsák be értékes diplomáciai szövetségként (ami igaz is volt) és szerelemből kötött házasságként. A viktoriánus nagyközönség a nagyfokú vallásos erkölcs korában egy „tiszta” házasságot akart, amelyben a trónörökös erényesnek és szűzinek tűnt.
A walesi herceg azonban sok minden volt, de szűzi semmiképpen. Életét igen korán az élvezeteknek szentelte, szülei növekvő riadalmára. 1861 nyarán Bertie gyakorlaton vett részt a királyi gránátos őrezreddel az írországi Dublinban. Tiszttársai egy „könnyű erkölcsű hölggyel” szerveztek neki találkozót egy éjszakára. A herceg légyottjainak híre eljutott szüleihez is, Albertben dühös, már-már hisztérikus reakciót kiváltva. Hogyan tudta fia, kérdezte, „az emberi faj legnyomorúságosabbjának karjaiba taszítani magát, hogy őáltala avattasson be a teremtés szent rejtelmeibe?” Úgy tűnt, minden, amiért Albert addig dolgozott, veszélyben forgott. Figyelmeztette Bertie-t, „nem szabad, megtiltom, hogy eltévelyedj, annak következményei az ország és a nagyvilág számára is túlságosan borzalmasak lennének.”
Tragikus halál
Albert tökéletes gyermekekről szóló terve mintha teljes kudarcot vallott volna. Lázas betegen elutazott Cambridge-be szónoklatot tartani a walesi hercegnek hibás életmódjáról. Apa és fia hosszú sétára indultak az esőben. Bertie bocsánatot kért, Albert megbocsátott, és bőrig ázva tért vissza Windsorba, lábaiban súlyos fájdalmakkal küszködve és lázban szenvedve. Nyugovóra tért, de tünetei rosszabbodtak. 1861 decemberében, mindössze 42 évesen elhunyt. Viktória királynő gyásza oly nagy volt, hogy évtizedekig uralkodott mind felette, mind családja felett. Természetesen legidősebb fiát, Bertie-t hibáztatta imádott férje haláláért. Éveken keresztül alig tudott akár csak ránézni is.
Albert halálával a tökéletes gyermekek felnevelésének gondolata is meghalt. Viktória megtette a tőle telhetőt, királynői pozíciójára és zsarnokoskodó természetére hagyatkozva annak érdekében, hogy gyermekei engedelmeskedjenek neki. Ebben általában sikeres volt, habár a walesi herceggel nagy ívben kerülték egymást. Számtalan leveléből kitűnik – még ha az önközpontú embernyúzó és az önsajnáltató özvegy fura egyvelege is volt –, szíve mélyén mindig szerető anya volt.
Az előttük volt és utánuk következő minden szülőhöz hasonlóan Viktória királynő és Albert herceg megtanulták, hogy a gyermekeknek elképesztő képessége van a meghökkentésre, frusztrálásra és ámulatba ejtésre egyéniségükkel és hajthatatlanságukkal – nem lehet belőlük kicsi eszményképeket faragni. Évekkel később Viktória beismerte ezt egy meglepően őszinte, de igen jellemző mondatban: „Úgy fogod találni, ahogy felnőnek a gyermekeid, hogy keserű csalódások – legfőbb céljuk, hogy pontosan azt tegyék, amit a szüleik nem akarnak és aggódva próbáltak megakadályozni.” A királynő egy örök igazsággal fejezi be gondolatait, miszerint évekbe telt neki felismerni, hogy „gyakran amikor a gyermekekre kevesebbet figyelnek, és kevésbé gondoskodnak róluk, annál jobbak lesznek a végén! Ez megmagyarázhatatlan és rendkívül bosszantó!”
Saját gyermekei minden bizonnyal többnyire „jók” lettek, apjuk korai halála és tervének kudarca ellenére. Még Bertie is, az élvezetek különc hercege, VII. Eduárdként igen sikeres király volt, akinek könnyed karizmája és diplomáciai ügyessége biztosította a királyi család további népszerűségét, és közelebb hozta Nagy-Britanniát Franciaországhoz az első világháború katasztrófájának előestéjén. Meglepő és nagyon is emberi módon Albert terve végül mégis működött.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
