A pun háborúk valódi kirobbantói: Mars isten fiai
2019. április 19. 11:16 Múlt-kor
Karthágó és Róma: szövetségesekből ellenségek
A veszteséget követően a maradék mamertinok közt vita támadt, hogy melyik hatalomhoz folyamodjanak segítségért: Rómához, vagy Karthágóhoz? Miután a két oldal képtelen volt a megegyezésre, egymástól függetlenül felvették a diplomáciai kapcsolatot az áhított hatalommal, ami lavinaként indította el a fegyveres konfliktust két olyan állam közt, akik korábban szövetséges viszonyt ápoltak egymással, így érkezünk el az első pun háborúhoz (Kr. e.264-241).
Ez a lépés tulajdonképpen logikusnak is bizonyult a mamertinok szemében, hiszen a két hatalom évek óta szövetségben élt egymással. A segélykérésre Karthágó azonnal reagált és seregeket küldött. Hierón vonakodott az összecsapástól, egy időre Szirakúza területére vonta vissza seregeit. Visszatértekor a város polgárai kitüntették a Mars fiai felett aratott korábbi győzelem okán, és kinevezték királyuknak, annak ellenére, hogy a kalózhadjáratoknak egyelőre nem sikerült véget vetnie. Miután a mamertin követek Rómát is elérték és ügyüket a köztársaság szenátorai elé tárták, a vezetők nehéz helyzetbe kerültek. A nehézség abból fakadt, hogy bár még felhőtlen volt a viszony a punokkal, ám a Mediterráneum feletti befolyás forgott kockán, hiszen a segélykérés maga után vonja a katonai állomások létesítését a területen, amit Karthágó már meg is tett. A római vezetők egy része az intervenció mellett döntött a várható nyereség miatt és vállalta a punokkal történő szembefordulást. A másik oldal képmutatásnak tartotta a segítségnyújtást, hiszen korábban épp Róma mészárolta le és vetette fogságba a campaniaiakat a Rhégion területén lezajlott összecsapáskor, nem beszélve egy szövetségessel, Karthágóval történő szembefordulásról.
Appius Claudius Caudex volt az intervenciót támogató oldal legbefolyásosabb tagja, aki presztízstől indíttatva kívánt haderőt vezetni délre. Buzgósága nem véletlen, hiszen a római társadalmi és politikai palettán a legmegbecsültebb tagok a győztes hadvezérek, tekintve, hogy politikai tisztséget is hadjáratban való részvétellel lehetett szerezni. Augusztus végén már egy 20 ezer fős consuli alakulattal vághatott neki a hadivállalkozásnak. A mamertinok a római segítségnyújtás hallatán a karthágóiak ellen fordultak, amin a punok érthető módon felháborodtak, elfoglalták Messanát, majd flottáikkal igyekezték tartani állásaikat a korábbi szövetségessel szemben. A római agresszió magával vonta a korábban két ellenséges fél szövetségét, így Szirakúza és Karthágó közösen lépett fel Róma ellen. Kezdetben a karthágói flotta kiszorította a területről Claudiust, majd fordult a szerencse. Nemcsak a mamertinokhoz történő éjjeli átkelés volt számára sikeres, amit eddig a punok gátoltak, hanem még az egyik hajójukat is elfogták, melynek tanulmányozása alapján sikerült a rómaiaknak egy ütőképes flottát létrehozni.
Röviddel a rómaiak érkezését követően Hierón összevonta saját és a punok csapatait a rómaiak ellen, ám Claudius kezdetben diplomáciai úton tervezte rendezni a konfliktust, így kifejtette, hogy csupán szövetségeseit kívánja megóvni egy külső agressziótól. Megkezdődött az előreláthatóan értelmetlen egyezkedés, Claudius biztosította ellenfeleit, hogy amennyiben megszüntetik a csapásokat a védenceik ellen, a rómaiak elvonulnak. Természetesen egyik fél sem bízott a római ígéretekben, így nemcsak megvádolták őket, hogy a konfliktust saját haszonszerzésre igyekeznek felhasználni, de még azt is elutasították, hogy szabadon eltávozhassanak. Claudiusnak mérlegelnie kellett a helyzetet: nyilvánvaló volt, hogy az egyik felet képes legyőzni, ám, ha összevonják seregeiket, már túlerőben lesznek. Meghozta a döntést és rátámadt a szirakúzai táborra, hátrahagyva egy kisebb haderőt északon a mamertinokkal együtt, megelőzve egy karthágói esetleges megsemmisítő csapást. Válaszként Hierón seregeivel a rómaiak kisebb létszámú lovasságára támadt, ami Szirakúza számára sikeresen végződött, ám ezt nem lehet elmondani a legiókkal szembeni ütközetről. A római gyalogság felőrölte a hoplita haderőt, ami Hierónt visszavonulásra késztette, majd Kr. e. 263-ban békét is kötött. Miután Szirakúza haderője nem jelentett többé fenyegetést, Claudius és szövetségesei szabadon vonultak be Hanno, a karthágói vezér táborába, aki csak rövid ideig tudta ellenfelét feltartóztatni. A pun háború végével a mamertinok helyzete biztosítottnak látszott, ám a kalóztevékenységgel fel kellett hagyniuk. Emlékük megfakult ugyan, ám a rómaiak számára tovább éltek, tekintve, hogy ők voltak a mozgatórugói a pun-római háború kirobbanásának.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
