A pillanat maradandóságát kutatják a szereplők Watteau utolsó képén
2021. október 23. 12:18 Romek Dóra
Bepillant a pórnép
A „cégtáblán” nincs már helye az idilli tájnak – nem csupán a tematika, a kép „funkciója”, hanem a festői megfogalmazás miatt sem. Olyan „doboztérbe”, enteriőrbe kerülünk, amilyenbe az 1600-as évek németalföldi mesterei is bevezették a nézőt. Ebben a belső térben, mintha zenei ritmust követnének, helyezkednek el a kép szereplői, két csoportba tömörülve. Az alakok nem kommunikálnak a nézővel, olyan, mintha egymással is csupán látszólag lennének kapcsolatban. Valójában a képek kötik le őket, teljesen belefeledkeznek a műtárgyakba. Elegáns ruházatuk azt sugallja, a műtárgyvásárlás társadalmi esemény, olyan alkalom, amelyre az ember kiöltözik, akárcsak egy bálba.
A tér természetesen nem hű mása Gersaint boutique-jának. Titokzatos módon hiányzik a bolt homlokfala, így lesz lehetőségünk nekünk, a „pórnépnek” bepillantást nyerni egy jól működő párizsi galéria kulisszái mögé, ahol a high society tagjai idejüket múlatják, pénzüket költik. A falakat körben, egymás felett több sorban festmények díszítik, ezt leggyakrabban Velázquez Udvarhölgyeinek egyfajta parafrázisaként értelmezik, ahol a műterem falain szintén táblaképek sorakoznak egymás alatt-felett. Watteau tehát Rubens mellett egy másik barokk festőtől is forrást merített.
A festmények legtöbbje ismert alkotásokra emlékeztet, olyanokra, amelyek soha nem voltak Gersaint birtokában. A jobb oldalon kerek keretben Diana és a nimfák történetének feldolgozása, a bal oldal szélén fekete ruhás, fehér körgalléros figura, mintha egy Rubens-portré lenne, az ajtó mellett jobbra fent Rembrandt A tékozló fiú című festményéhez hasonló kompozíció, jobb oldalon középen pedig egy fekvő női akt – ez Tiziano mitológiai témájú festményeit idézi. Csupa egykor ünnepelt, Watteau korában már elhunyt művész képei, elmúlt életek, letűnt korok maradandó, örök érvényű emlékei, az „ars longa, vita brevis” jegyében, egy olyan festő utolsó alkotásán, aki már hosszabb ideje halálos betegséggel küzd.
Edme François Gersaint foglalkozására nézve műkereskedő, más néven marchand-mercier volt. Ez akkoriban céhes rendszeren kívül dolgozó egyfajta vállalkozót jelentett, legtöbbször kereskedőt, akit azonban az 1613-ban meghozott szigorú együttműködési szabályzat kötött. A „kereskedelmi áruk” köre a XVIII. században bővült ki a műtárgyakkal, ettől kezdve a marchand-mercier lehetett műtárgykereskedő is. Korábban ezek a kereskedők elsősorban bolttulajdonosok voltak, akik árultak olyan termékeket is, amelyek a párizsi otthonok díszítésére, dekorálására szolgáltak – vagyis nem csupán használati, hanem dísztárgyakat is.
A középkor óta érvényben lévő francia céhrendszer szabályzata előírta tagjainak, hogy csak olyan alapanyagokkal foglalkozhatnak, amelyekkel tanulóéveik során találkoztak – ez alól csak a marchand-mercier-ek voltak a kivételek, ők kereskedhettek porcelánnal, aranyozott-bronz bútorkiegészítőkkel, egyéb luxuscikkekkel.
Gersaint különösen szerencsés volt, hiszen boltjában a francia udvar tagjai, a király köreihez tartozó vásárlók fordultak meg. Kereskedése a belvárosban álló Notre-Dame hídon állt, amely akkoriban még tele volt épületekkel.
XIV. Lajos és a múló idő
A festmény bal oldalán rózsaszín ruhás nő lép oda egy faládához, amelyből hordárok pakolják ki a szállítmányt: Pierre Mignard portréját a fekete göndör parókás XIV. Lajosról. A nő kísérője, egy férfi, jobb kezét nyújtja felé, de a nő annyira el van foglalva azzal, hogy mi van a ládában, hogy észre sem veszi ezt.
A festmény készültekor XIV. Lajos már hat éve halott volt, egy letűnt kor, letűnt rezsim uralkodója. Az idő múlását juttathatja eszünkbe, ahogyan a király portréját kiemelő hordár feje fölött megjelenő óra is.
Az óra alatt szerelmespár: egyikük az erkölcsiséget, másikuk a hírnevet szimbolizálja. Ez a pár emeli a magasba az órát, amely az idő múlását mutatja, ahogyan a szerelem és a hírnév is csupán múlandó, a múló idő kegyelméből valók. A földön fekvő törékeny, könnyen megsemmisíthető szalmaszálak ugyancsak a múlandóság szimbólumai – az elillanó, lepergő idő és az azzal együtt tovatűnő fiatalság és szépség attribútuma a tükör is, amelyet egy másik hordár tart a faláda mögött. Az elmúlás személyes érintettség okán is foglalkoztathatta a már hosszú ideje betegeskedő Watteau-t – ha elmúlik az élet, elfogy az idő, vajon a művek megmaradnak-e az örökkévalóságnak?
A kép jobb oldalán megjelenő alakok két csoportba tömörülnek. Az egyik csoport tagjai a pult körül láthatók, ahol egy fiatal eladó, feltehetően Gersaint felesége tükröt mutat egy párnak: a férfi vásárló egyszerre szemléli a tükröt, a tükörben látható fiatal nőt, valamint a fiatal eladót, míg párja, a fiatal nő némi szomorúsággal pillant a tükörbe. Ahogy mondani szokták, a tükör nem hazudik. Ennek megfelelően egyszerre mutatja a fiatalság pillanatnyi szépségét, és emlékeztet a múlandóságára.
A másik csoportot ugyancsak egy pár alkotja, ők idősebbek, éppen egy aktokat ábrázoló festményt szemlélnek. Az alakok mögött látható falon főleg aktokat és orgiákat ábrázoló festmények lógnak, ezek a kép szereplőinek rejtett vágyait hivatottak megjeleníteni.
A kép jobb alsó sarkában összegömbölyödve fekszik egy fehér foltos kutya, amelynek pontos mását Rubens Medici Mária megkoronázása című festményén találjuk. Az állat elsősorban a hűség és az éberség szimbóluma, míg a legtöbb mitológiában a túlvilág kapujának őrzője.
A szereplők nem „társalognak” a nézővel, egymással is szinte alig. A festmény mellőz minden konkrét történetet, az azonban egyértelmű, hogy a szereplők nem csupán műtárgyakat keresgélnek. Kutatnak valami mást, valami többet, maradandót és örökérvényűt a pillanatnyiban – így a boutique nemcsak műtárgyak, hanem emberi sorsok kereskedésévé is válik.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
