A megszégyenült londoni piperkőc, aki divatot teremtett a XIX. században
2019. június 25. 17:03 Múlt-kor
Brummell a szóbeszédek kereszttüzében
Igényes megjelenése ellenére a köpködéssel ugyan nem hagyott fel, ám rendszeresen vitte magával ezüstből készült köpőcsészéjét, ami már a civilizált viselkedést egy újabb fokát jelenhette. Következtethetünk, hogy a külsőségek mellett számára a modor és a viselkedés legalább olyan fontos volt, mint az jólöltözöttség. A magatartást illetően ugyan jól ismerte a társas érintkezés szabályait, ám előfordult, hogy megengedett magának egy-egy pimaszabb megjegyzést humoros alkatából adódóan.
A jó modor és kifinomultság egy jelképeként használták akkoriban a monoklit, mely természetesen Brummell eszköztárából sem hiányzott. Ismertsége nem csupán sikert hozott, hanem pimaszságából eredően kellemetlen szóbeszédeket is, egyik éppen a kifinomult modorát érintette. Brummell állítólag a herceg birtokán vendégeskedett, amikor a díványon lustálkodva utasította a házigazdát, hogy csengessen egy újabb adag pezsgőért, ám a sértett herceg pezsgő helyett a vendég kocsiját kérte előkészíteni. Az eset állítólag nem történt meg, ennek ellenére a divatikon teljesen hiába próbálta ezt igazolni a kortársak előtt.
Megszégyenülés és az őrület
Eleganciája ellenére a késő harmincas éveiben továbbra is humoros és csipkelődő természete jellemezte, ennek köszönhetően meg is romlott kapcsolata Györggyel, amikor 1812-ben lényegében nyilvánosan kövérnek nevezte a régens herceget. A kegyvesztettség nem befolyásolta népszerűségét a társadalom körében, viszont anyagilag már csak az apjától örökölt vagyonra támaszkodhatott, melyet extravagáns életmódjának és szerencsejáték-függőségének köszönhetően hamar felélt. Hamarosan pénzügyi zavarba került és hiteleket halmozott fel, melyeket természetesen nem tudott fizetni, így 1816-ban hitelezői elől Calais-ba menekült.
1830-ban brit konzulnak nevezték ki Caenben, hivatalát csupán két évig viselte, ami nagy hiba volt, hiszen megszűnt diplomáciai mentessége következtében a felhalmozott adósságokért bebörtönözték. Angol barátai igyekeztek segíteni rajta, viszont komoly depresszióban szenvedett, mentális állapota pedig egészen addig súlyosbodott, míg a hallucinációk teljesen el nem uralkodtak a betegen. Már rég halott arisztokraták számára szervezett összejöveteleket, ahol képzeletben újraélte fiatalkori sikereit. 1840-ben hunyt el 61 évesen a caen-i elmegyógyintézetben, majd elhamvasztották. Saját korában kegyvesztetté vált, ám az utókor nem feledkezett meg a divat mesteréről és az általa teremtett stílusról. Emlékét egy bronz szobor őrzi a londoni Jermyn Street-en közel a város legnépszerűbb férfi szabóinak üzletéhez.