Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
A központi irányítás kudarcai vezettek az első képviseleti rendszerhez az Újvilágban

A központi irányítás kudarcai vezettek az első képviseleti rendszerhez az Újvilágban

2024. április 14. 16:05 Múlt-kor

A történetírás gyakran ábrázolja az 1775-1776-os fejleményeket Nagy-Britannia amerikai gyarmatain, mint az ottani lakosság az önállóbb, képviseleti alapú közélet irányába tett első lépéseit. Kevesen tudják azonban, hogy már a kezdetekkor, a jamestowni kolónia korai éveiben sor került egy igen demokratikus berendezkedés kipróbálására, amelyet a szükség és a kolónia addigi eredménytelensége szült.

<

A birodalom megveti lábát az Újvilágban

A London Company nevű részvénytársaság 1606-ban királyi rendelettel jött létre abból a célból, hogy kolóniákat hozzon létre Észak-Amerika keleti partján.

A rendelet két társaságot hozott létre: a London Companyt, amely a 34. és 41. szélességi fokok között volt jogosult településeket létrehozni, és a Plymouth Companyt, amely ettől északra, a 45. szélességi fokig terjeszkedhetett.

Az első expedíció még 1606 decemberében elindult, 105 férfival és fiúval három hajó fedélzetén.

1607. április 27-én érték el a mai Chesapeake-öböl déli részét – ez a négy hónap még a korabeli viszonyok között is szokatlanul hosszúra nyúlt útnak számított.

[galeria_kep_37943]

A kolónia egyik első vezetője – a London Company parancsára – John Smith volt, a kijelölt tanács elnökeként.

Az írásai és a róla szóló (sok esetben saját maga által kiszínezett, illetve kitalált) történeteknek köszönhetően ma is széles körben ismert férfi által vezetett telepescsoporthoz kevés kétkezi munkás és annál több felsőbb osztálybeli, a fizikai munkához kevésbé hozzászokott ember tartozott, így a kolónia már a kezdetektől nehezen indult.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A központi irányítás kudarcai vezettek az első képviseleti rendszerhez az Újvilágban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra