A kora újkori Európa csúcsán: az „aranycsináló” Fuggerek
2020. szeptember 14. 17:49 Múlt-kor
Császárcsinálók, pápák pénzelői, az európai politika alakítói, a mohácsi vész okozói: csak néhány a Fuggerekhez tapadó címkékből. A Fugger-család korának egyik legbefolyásosabb gazdasági és politikai szereplője volt, és e szerepkörben sokan áldották és legalább ennyien átkozták őket. Az augsburgi bankárdinasztiát Jakob Fugger alapította, az ő vagyonát és kapcsolatrendszerét örökölte Anton Fugger, aki 460 éve e napon, 1560. szeptember 14-én hunyt el.
Kölcsön választófejedelmek megvásárlására
A kortársak elbeszéléseiben a bankár családdal kapcsolatban számos legenda szárnyra kapott, ezek közül jónéhányat már megcáfolt a történeti irodalom. Ha kicsit mélyebbre ásunk az „akié a pénz, azé a hatalom” leegyszerűsítő érvelésnél, láthatjuk, hogy mennyire bonyolult hálózatban működött a kora újkor gazdasági és politikai elitje és milyen összetett hatásmechanizmusok húzódtak a szereplők döntései mögött. Tózsa-Rigó Attila 2013-as, késő középkori és kora újkori kapitalista vállalkozói társaságokat vizsgáló tanulmányában ezt járja körül.
A késő középkori és kora újkori kereskedelmi és hitelszféra a 15. század második fele és a 17. század első évtizedei között jelentős átalakuláson ment át. A globális keretek közé lépő gazdasági rendszerben egyes családok kezében hatalmas tőke koncentrálódott. A kereskedelmi- és pénzforgalom a kedvező földrajzi fekvésű régiókra és városokra összpontosult, ezek egyike volt a Fugger család bázisa, Augsburg is. A korszakban a családi társaságok vállalkozói társaságokká nőtték ki magukat, a névadó famíliák biztosították a tőkealapot, a generációkon át üzleti tevékenységben szocializálódó családtagok rokoni hálózata révén pedig kialakult egy erős vállalati személyzet.
A délnémet kereskedők vezető szerepüket az itáliai vetélytársaikkal és a Hanza-városokkal szemben erősítették meg. Ebben három tényező játszott fontos szerepet: az új technikák kifejlesztése a pénz- és a hitelügyletekben, a politikai tőke hitelügyleteken keresztüli megvásárlása, végül a megfelelő szervezeti struktúra kialakítása. Emellett a délnémet befektetők jó pozíciókat szereztek a fontossá vált gazdasági széfrákban, így a bányászatban és a fémfeldolgozásban. A kereskedelmi és hitelszféra gyors konjunktúrája 1470 és 1560 között, a Fugger-korszaknak is nevezett időszakban csúcsosodott ki.
A Fuggerek a bankszektorban, Európa bányászatában, érckereskedelmében vittek vezető szerepet. A nyugati államháztartási kríziseknek köszönhetően a gazdasági vagyonhoz egyre nagyobb politikai befolyás társult. A Fugger-hitelekkel kezdődött a Habsburgok magyarországi uralkodása, mivel a békekötéssel és kettős eljegyzéssel zárult 1515-ös Habsburg-Jagelló találkozó sikere érdekében I. Miksát a Fuggerek támogatták. Az ő pénzük ültette a Német-római Birodalom császári trónjára V. Károlyt, aki a kapott kölcsönnel a választófejedelmek támogatását vásárolta meg.
Albert mainzi érsek pedig az augsburgi kölcsön törlesztésére rendelte el pápai jóváhagyással a búcsúcédulák árusítását, ami ellen Luther 1517. október 31-én, híressé vált 95 tézisével tiltakozott. Luther gyakran kelt ki beszédeiben a Fuggerek ellen. A kalmárkodásról és uzsoráról írott pamfletjében a kamatra kölcsönadott pénzt az „ördög ötletének” nevezte és kora gazdasági problémáinak legfőbb okozóit a különféle kereskedői társulásokban találta meg. A Fuggerek gyors meggazdagodását Istennek nem tetsző dolognak tartotta.
Mekkora volt tulajdonképpen a Fugger-vagyon? Ennek érzékeltetésére álljon itt Majtényi Zoltán 2011-es, a Kapu folyóiratban megjelent tanulmányának összevetése a család évi nyeresége és a korabeli munkabérek alapján: 1527-ben Jakob Fugger halála után a család összvagyona több mint kétmillió rajnai forint volt, ez 1546-ra ötmillió rajnai forint fölé emelkedett. Ez idő tájt egy napszámos évi bére 15 rajnai forintot tett ki. Tehát a Fuggerek évi 80.000 rajnai forint bevétele pontosan 5333 napszámos évi keresetének felelt meg, ami elég impozánsnak mondható.
A korszakban a vállalkozói társaságok számára az ekkora sikerekhez széleskörű tevékenységi terület és jól szervezett vállalati struktúra kellett. A délnémet társaságok az itáliaiakkal szemben, amelyek a fontosabb városokban filiálékat alapítottak, a faktori rendszert alkalmazták. Az önállósággal rendelkező faktorok, azaz képviselők, illetve az alattuk elhelyezkedő ágenshálózat a cég érdekeit hatékonyabban tudta képviselni, mint a merevebb személyzeti kerettel működő filiáék. Ezek a faktorok horizontálisan egy jól körvonalazódó hálózatba szerveződtek. A cégbirodalom vezetői mellett az eredményesség rajtuk is nagyban múlt.
Érdemes alulnézeti perspektívából is közelíteni a Fugger-jelenség felé. Mit jelenhetett a bankház szolgálatában állni? Minden jel arra mutat, hogy ez nem volt veszélytelen pozíció. Előfordult, hogy a faktorokat bebörtönözték vagy a lakosság atrocitásait kellett elszenvedniük. Ugyanakkor, ha valaki megbízható alkalmazottá vált, azt a Fugger cég megbecsülte és gondoskodott róla. Egyikük, a Besztercebányán dolgozó Hans Metzler munkaszerződésében szerepel, hogy munkahelye lakhatást és ellátást biztosított neki és családja számára, ehhez személyzet is járt: pék, sörfőző, kocsis, szobalány, szakácsnő, akik bérét és ruházkodását szintén a Fuggerek állták.
E hálózat nemcsak az üzleti tevékenység lebonyolításában játszotta a főszerepet, hanem az információáramlásban is. A Fuggerek ennek fontosságát hamar felismerték és áldoztak is rá. Jakob Fugger magánhírszolgálatot hozott létre, amelyben fizetett ügynököket alkalmazott, akik a híreket a faktorokon át jutották el az augsburgi központba. A nyomtatás megjelenésével publikálták is a közleményeket, így tulajdonképpen a modern kori sajtó előzményei is köthető hozzájuk.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
