Az átlagemberhez képest lényegesen jobb körülmények közt éltek a középkori szerzetesek
2020. július 31. 16:21 Múlt-kor
Az érvényesülés ígérete
Az emberek a középkorban különféle indokok miatt választották a szerzetesi pályát. Sokakat a vallási buzgalom, az isten iránti odaadás szólított a kolostorok falai közé, mások remek karrierlehetőséget láttak abban, ha magukra ölthették a csuhát: ha valaki türelmes volt és végigjárta a ranglétrát, egy szerzetesrend irányítója lehetett, ami akkoriban nagy hatalommal járt. Azok pedig, akiknek nem voltak ilyen magas ambícióik, az egyszerű földi halandókhoz képest pazar szállást és ellátást kaptak elköteleződésükért.
A nemesi családok másod- vagy harmadszülött fiai, akiknek nem sok esélyük volt megörökölniük apjuk földjeit, gyakran léptek egyházi pályára és álltak szerzetesnek, hogy a monostorok falai mögött magas szintű oktatásban részesüljenek. Itt megtanultak írni és olvasni, elsajátították a latin nyelvet és a számtant is. A gyermekeket gyakran már ötéves korukban a kolostorba adták. Az oblátusoknak hívott szerzetesnövendékek a szerzetesek felügyelete alá tartoztak, akik ellátták azok oktatását.
Az évek múltával felcseperedő oblátus novíciussá vált, majd egy évvel később letehette a szerzetesi fogadalmát. A szerzetesi pálya nem jelentett örök elköteleződést: a szabályok ezen a téren egészen a 13. századig folyamatosan fejlődtek. Az ifjak, ha meggondolták magukat, szabadon elhagyhatták a kolostort.
A jelentkezők általában jó anyagi háttérrel rendelkező nemesi családok sarjai voltak, akiknek szülei rendszerint jelentős adománnyal támogatták az adott szerzetesrendet. A jelentkezők zöme helyi fiatal volt, de a nagyobb, híresebb kolostorokba messzi vidékekről, sőt még külföldről is érkeztek ifjú szerzetesnövendékek. Jelentkezők mindig akadtak, a szerzetesi pálya népszerű volt, de így is a középkori társadalom összesen egy százalékát alkották a monostorokban imádkozó barátok.
A kolostorok mérteiket tekintve is változatosak voltak: volt, ahol alig egy tucat szerzetes élt, azonban a nagyobb, jelentősebb kolostorokban akár 100 barát is imádkozhatott és dolgozhatott. A franciaországi Cluny híres apátságában annak fénykorában, a 12. század közepén 460 barát élt.
A szerzetesek számát nagyban befolyásolta az apátság által megtermelt jövedelem, amelyet az apátsághoz tartozó birtok nagysága alapjában meghatározott. A kolostorokban nagy számú laikus testvér is élt, akik mezőgazdasági munkákat végeztek, illetve főztek és mostak a szerzetesekre. A laikus testvérekre csak részben vonatkozott a szerzetesi regula, és a kolostoron belül egy külön részlegben éltek.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
