A kegyetlenség keresztje
2018. május 17. 09:31 Múlt-kor
Kocsirúd a háton
Bizonyos történelmi források arra utalnak, hogy Rómában a büntetési forma kezdetleges formában már a Kr. e. 6. században megjelent, és kialakulása a közvélekedéssel szemben nem a keleti kulturális hatásokban, hanem a városállam büntetési szokásainak fejlődésében keresendő. A rabszolgáknak ugyanis gyakorta a hátukra kellett venniük egy kereszt vagy villa alakú kocsirudat (furca), amelyet aztán az utcán kellett cipelniük, miközben verték őket. Szintén az engedetlen rabszolgák büntetését szolgálta kezüknek a kapukat záró keresztgerendához, vagyis a patibulumhoz történő hozzákötözése, majd ütlegelésük közepette történő utcai megszégyenítése.
Idővel kialakult a keresztre feszítés gyakorlata, amely a legkegyetlenebb halálnemnek számított, amellyel javarészt a hadifoglyokat, rablókat, kalózokat, lázadókat és súlyos vétséggel gyanúsított rabszolgákat végezték ki. Az elítéltek megalázása a már ismert formában kialakult keresztre feszítéseknél is komoly szerepet játszott, és a kivégzettek több napig tartó haláltusájával egyetemben komoly elrettentő hatást gyakorolhatott a szemlélődőkre, akiknek (vagyis a római polgároknak) nem kellett hasonlótól tartaniuk, kivéve, ha hazaáruláson érték őket.
A legismertebb eset során a Spartacus-féle rabszolgafelkelés döntő csatáját, a későbbi triumvir, Crassus ellen a Silarus-folyó közelében Kr. e. 71-ben vívott, elveszített ütközetet követően a vesztes fél tagjai közül 6000 embert feszítettek keresztre a Via Appia mentén. Rómában végül Nagy Konstantin törölte el a keresztre feszítést a 4. században, és bár rövid időre Julianus, „a hitehagyott császár” alatt is visszatért, a kereszténységet az államvallás rangjára emelő Theodosius végleg száműzte a büntetési módok sorából.