Hat ember a történelemből, akire ösztönzőleg hatott a karantén unalma
2020. július 2. 10:42 Múlt-kor
A modern orvostudományi vívmányok előtti korokban is jól tudták az emberek, hogy a fertőző betegségeket egymástól kapják el, ezáltal az ellenük való védekezés egyik legjobb módja az izoláció. A történelem nagy járványairól szóló leírásokban rendszerint feltűnnek az otthonukba zárkózó emberek, illetve azok is, akik a ritkábban lakott vidékek relatív biztonságába húzódnak vissza.
Az élet megszokott része
Idővel a jó városvezetés részévé vált fenntartani egy épületet a város szélén a fertőző betegségeket terjesztő emberek elzárva tartására – a különböző korokban és helyeken más-más névvel illették ezeket (lazarettók, pestisházak stb.). Angliában, a 17. századi Bristolban a helyi karanténház a hangzatos „Elveszett Remény” nevet kapta.
A történelem során rendszeresek voltak a különböző ragályos betegségek tombolásai, így az ismert történelmi alakok jó része élete során valamikor átélte a karantént, illetve az elzárkózást, akár önszántából, akár kényszerből. Némelyikük hatékonyan töltötte el ezt az időt, mások kevésbé.
VI. Kelemen pápa
Az 1342 és 1352 között uralkodó egyházfő, a Pierre Roger néven született VI. Kelemen volt a negyedik pápa, aki a francia király hatalmába kerítve, Róma helyett Avignonban tartotta udvarát. Művelt és világias politikai machinátorként nem utasította vissza az élvezeteket, és családtagjait is igyekezett minél előkelőbb pozíciókba juttatni az egyházi hierarchiában (egy unokaöccsét például 18 évesen megtette bíborosnak).
Az utókorban az a hír járta róla, hogy amikor Avignonban kitört a pestis, Kelemen eleinte szobájába zárkózva töltötte napjait, ahol ágya két oldalán éjjel-nappal tüzek égtek. Ha valóban így tett (ami korántsem biztos, tekintve, hogy Avignonban eleve meglehetősen meleg van nyáron), esetleg némi védelmet talán élvezhetett a fertőzést terjesztő bolháktól. Elzárkózása azonban nem tartott sokáig.
„A pápának boldoggá kell tennie alattvalóit” – jelentette ki, és élvhajhász életmódja és a pápaságát körüllengő korrupció ellenére humánus és tevékeny módon lépett fel a járvány kapcsán.
Orvosokat és asztrológusokat (akiket akkoriban szintén tudósnak tekintettek) állított rá a járvány vizsgálatára (egyikőjük ekkor állapította meg a bubó- és a tüdőpestis különböző mivoltát), továbbá kimondta, hogy minden pestisben elhunyt ember bűnbocsánatot nyer. Ez rendkívül megnyugtató lehetett abban a korban, amikor a vallás határozta meg az élet szinte minden aspektusát.
Kelemen megszentelte a Rhône folyót is, hogy a beledobált holttestek temetése méltónak minősüljön, és elítélte azokat, akik a zsidókat tették felelőssé a járványért, rámutatva, hogy az minden felekezetet egyaránt érint. VI. Kelemen emellett felügyelte a betegek ápolását és a holtak eltemetését, ezalatt saját udvarának egynegyedével, de akár egyharmadával is végezhetett a pestis.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
